A BlackBerry visszaesése kedvezett a Windows Phone-nak

Czipperer Dia, 2013. április 2. 13:02

Még mindig az iOS és az Android áll az élen, de úgy tűnik, a dobogó harmadik helyét új szereplő bitorolja. Egy év alatt fordult a kocka: a BlackBerry a Windows Phone után most már csak a negyedik helyen kullog.

Az okostelefon eladások terén a két vezető operációs rendszer – iOS, Android – uralma megdönthetetlennek bizonyul, a harmadik helyet azonban sikerült új trónkövetelőnek megszereznie. A tavaly februári adatok szerint még a BlackBerry (RIM) bitorolta ezt a pozíciót (lásd az ábrán), mostanra azonban a Windows Phone-nak sikerült feltornásznia magát a harmadik helyre.

Az adatokból jól látszik, hogy míg a BB csúszik lefelé a lejtőn, addig a WP egyre inkább tör előre. Utóbbi nagyobb részesedéssel bír, mint tavaly ilyenkor a BlackBerry, amely szépen lassan kezd eltűnni a piacról.

 

Az első helyért is folyamatos a harc az iOS és az Android között. A tavaly még fej-fej mellett álló versenyben most az utóbbi kerekedett felül, méghozzá abszolút többséget szerezve magának a piacon (51,2%). A többi kisebb operációs rendszer még nem előzte meg a Symbian platformot, amely 0,1%-on áll, de tekintve a 0,4%-os zuhanását, jövőre ez is bekövetkezhet.

 

Forrás: Techspot.com

Szoftver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A digitalizáció segítségével válnak akadálymentessé az írott szövegek

Látássérülteken segít egy szövegeket hangfájlokká konvertáló, magyar fejlesztésű program. A Dramatizált Elektronikus könyvszerkesztő és Hangoskönyv konvertáló (DEX) szoftver az Informatika a Látássérültekért Alapítvány legújabb innovációja.  Az előző verzióhoz képest a mostani fejlesztés képes a könyveket és egyéb papíralapú dokumentumokat, illetve szöveget tartalmazó képfájlokat és PDF állományok tartalmait felolvasható elektronikus fájl formátumba alakítani. A szoftver legfrissebb, 3.0-ás verziójának fejlesztéséhez a szervezet a 2020-as Vodafone Digitális Díj keretében nyert támogatást a Digitális Esélyegyenlőség kategória első helyezettjeként. A szoftver az INFOALAP weboldaláról ingyenesen tölthető le. 

2022. január 27. 16:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új elnökséget választott az IAB Hungary

2022. január 21. 16:55

Ez a három újdonság határozza meg az online marketinget 2022-ben

2022. január 18. 15:29

Jön Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi konferenciája

2022. január 12. 15:07

Már lehet regisztrálni az NMHH mobilkészülék-csere programjára

2022. január 7. 13:58