PMSZ kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: PMSZ
Elismerés az online piackutatásnak: PMSz tag lett az NRC
A Piackutatók Magyarországi Szövetsége tagjai közé fogadta az NRC Piackutatót. Ezzel a 22 más tagvállalat közé bekerült az első elsősorban online piackutatásokkal foglalkozó cég.
Rendhagyó projektmenedzsment szoftverbemutató
Három, a projektmenedzsmentet teljes körűen támogató eszköz (az Ms Enterprise Project Management Solution, a Primavera termékcsalád és a Project Director termékek) mutatkozott be a mintegy kétszáz főnyi hallgatóság előtt november 19-én a Hotel Héliában.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.