Megkezdődött „Az Év Honlapja” véghajrája
Már csak egy hétig lehet nevezni "Az Év Honlapja 2013" pályázatra, ahol összesen 25 különböző kategóriában indulhatnak az egyes honlapok.
Célegyenesbe érkezett a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által rendezett „Az Év Honlapja” megmérettetés, vagyis már csak egy hétig lehet nevezni. A részvételhez mindössze egy rövid regisztráció szükséges, amelyet a verseny hivatalos oldalán lehet megtenni.
Az idei immáron a 12. „Az Év Honlapja” pályázat, ahová eddig már 98 nevezés érkezett. A résztvevők 25 kategória közül választhatnak, és a Facebookon is toborozhatnák a rajongókat. Csak magyar yelvű honlapok vehetek részt a megmérettetésen, ahol idén számos változás, újdonság várja a résztvevőket.
A zsűri tagjai neves szakemberekből állnak, akik idén is számos szempontot figyelembe véve hozzák meg a döntést, vagyis, hogy kié legyen idén „Az Év Honlapja” cím.
Kapcsolódó cikkek
- Csinálod vagy nem?!
- Jó fogyasztószer a közösségi média
- A nyilvános Wi-Fi veszélyei
- Opera 17.0
- A Telekom civil díjcsomagjaira pályázhatnak nonprofit szervezetek
- A Katona József Színház a SzEK-ben
- Két hét múlva eldől, kié lesz „Az Év Honlapja” cím
- Megjelent a Google Media Tools
- Levél vs. e-mail – mikor melyik biztonságos?
- A KockaÁruház idén az Ország Boltja
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.