Megvannak az év legjobb honlapjai
"Az Év Honlapja" nyertesei 333 pályázatból kerültek ki
Idén is kihirdették a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat közös szervezésében létrejött "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit. A pályázatra idén 333 nevezés érkezett, rengeteg kiváló minőségű honlappal.
A tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a Szolgáltatás (40), az E-kereskedelem (26) és a Márkasite (22) kategóriákban voltak, de sokan neveztek a Személyes és portfólió oldalak (22) kategóriába is.
A díjakat ünnepélyes díjátadó keretében Varga István, a pályázat alapítója adta át. A díjátadó házigazdája pedig a Magyar Televízióból jól ismert Varga Edit volt. Az est folyamán a Seoseeker tulajdonosai 3 díjat, illetve egy különdíjat is átadtak a legjobb mutatókkal rendelkező honlapoknak.
Az eredményhirdetés során a gála ünnepélyes köszöntőjében Varga István az online marketingről a következőket nyilatkozta: „Sokkal nyitottabb, sokkal közösségibb világ felé haladunk. A jövőben tarolni fognak az új modellek, amelyben az ’X, Y és Z generáció’ tagjai határozzák meg az erővonalakat. Ők már a neten élnek, és felrúgnak minden eddigi szabályt. A gyorsuló világban is megállják a helyüket és ők fogják diktálni a trendeket. A vállalatoknak erre a kihívásra kell reagálniuk, és fejleszteniük digitális stratégiájukat. Célunk, hogy a következő években az ilyen előremutató megoldásokat díjazzuk.”
A közönségszavazás nyertese a Ma este Színház! lett. Az est folyamán több díjat is bezsebelt például az fps webügynökség Kft. az MKM Marketing Kft., valamint a Kirowski Isobar is. De díjazták többek között Müller Péter hivatalos oldalát, a NetPincér.hu-t, és a Primagáz Hungária Zrt. weboldalát is. Az Év Applikációja a köpönyeg.hu mobil alkalmazás lett.
A díjátadó gálát idén is a ustream.tv internetes szolgáltatás segítségével online is figyelemmel követhették azok, akik nem tudtak ellátogatni a rendezvényre.
A nyertesek teljes listája a www.azevhonlapja.hu weboldalon olvasható.
Kapcsolódó cikkek
- Az év legjobb céges honlapjai
- Megvan a Lenovo Motivátor Nagydíjának legjobb ötlete
- Hátrányos helyzetű gyermekek oktatását segíti az SAP
- A magyar űrutazó jelölt már a Kennyedy Űrközpontban táborozik
- Már nem csak okostévéken fut a fuso Premium
- SuperSong néven zenei versenyt indít a Sony
- ESET tippek a biztonságos online karácsonyi vásárláshoz
- Megvannak az InnoApps verseny győztesei
- Együttműködés, hogy a magyar űrszonda a Holdra jusosn
- Több mint 160 nevezés érkezett az Appra magyar! versenyre
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Itt vannak a régió legdinamikusabban fejlődő vállalatai
A Deloitte Technology Fast 50 Central Europe program újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen idén ünnepli 25. évfordulóját. A rangsor a régió legdinamikusabban növekvő technológiai vállalatainak kiemelkedő teljesítményét ünnepli, valamint az innovációt és a pozitív társadalmi hatást ismeri el. A magyar vállalatok idén is kiemelkedően szerepeltek: a scoutlabs, a Parkl Digital Technologies és a Mito Digital is díjazásban részesült innovatív és fenntartható megoldásaikért.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.
A 2024-es Év Projektmenedzsere egy fedél alá hozta a kultúrát és a diplomáciát
Sághi Attila lett az Év Projektmenedzsere, aki a hagyományokat a funkcionalitással ötvöző Magyarország Háza Brüsszelben projekttel nyerte el a hazai projektmenedzsment szakma egyik legrangosabb elismerését.