Közép-Európa legnagyobb innovációs versenyének döntője zajlott Budapesten
Közép-Európa legnagyobb innovációs versenye, a NASA és Google által alapított amerikai egyetem, a Singularity University harmadik alkalommal meghirdetett regionális Global Impact Competition (GIC) döntője zajlott kedden Budapesten a Desing Terminál szervezésében - olvasható közleményükben.
A verseny győzteseként a zsűri a lengyel Pawel Jarmolkowiczot hirdette ki, akinek Harimata nevű projektje mobil eszközzel teszi lehetővé a mentális betegségek korai diagnosztizálását. A másik fődíjas a bolgár Stefan Ivanov lett, aki járószervi problémák megelőzésére fejlesztett egy cipőbe helyezhető alkalmazást.
"A GE alapítása óta elkötelezte magát az innováció mellett, évente több mint hatmilliárd dollárt (1340 milliárd forint) költ kutatás-fejlesztésre. Kiemelten fontosnak tartjuk az olyan technológiai fejlesztéseket, melyek valódi változást indíthatnak el egy közösség életében. Azt gondolom, a mai este sikere újabb bizonyíték arra, hogy Magyarország felkerült a világ innovációs térképére, és nagyszerű dolog, hogy ennek mi is részesei lehetünk" - idézte a közlemény Nagy Lászlót, a GE Healthcare érsebészeti szoftverek fejlesztési vezetőjét, a verseny zsűrijének tagját.
A nyertesek fejenként 30 ezer dollár (6,7 millió forint) értékű ösztöndíjat kapnak, amely a Singularity University 2014-es nyári Graduate Studies programjában (GSP) való részvételt biztosítja. Azon kevesek, akik a szigorú követelményeknek megfelelnek és bekerülnek a GSP-programba, intenzív képzésen vesznek részt, mely magas színvonalú kurzusokból, a Szilícium-völgy legnagyobb vállalatainak - köztük a Facebook, a NASA, a Google és a Cisco - meglátogatásából, valamint a környékbeli startup vállalkozások megismeréséből áll.
A program során a résztvevők a Szilícium-völgy legnagyobb neveivel dolgoznak együtt. A tízhetes program végére számos projekt működő vállalkozássá válhat.
Rövid időn belül ez már a második jelentős technológiai fórum, melyet a Singularity University a magyar fővárosba hozott. Budapesten tartották 2013 novemberében - szintén a Design Terminál támogatása mellett - a mintegy 800 fős globális konferenciát, a Singularity Summit Europe-ot.
Kapcsolódó cikkek
- A Google+ feje, Vic Gundotra elhagyja a vállalatot
- Ipari internettel a költséghatékonyabb repülésért
- Üzleti startup verseny a Magyar Innovációs Techshow-n
- Töréspróba GE-módra
- Kisebb időutazás a Google Street Viewval
- Indul a Big Blog Exchange
- Magyar döntősök a Global Impacton
- Fél év múlva piacon a Project Ara [Videó]
- Nemzetközivé nőtte ki magát a Hackathon-in-a-Box
- Az infokommunikáció kiemelt szerephez jut a következő négy évben
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.