Dübörög a Ki Mit Tube virtuális színpada
A verseny egyre több érdeklődőt vonz
Ahogy arról már mi is beszámoltunk, elindult a Ki Mit Tube tehetségkutató verseny, ahová szinte bárki jelentkezhet. A start óta az oldal túllépte az 1,5 milliós kattintást, és a zsűrivideókat is sokan nézik.
Még szeptember 13-áig lehet feltölteni videókat a Ki Mit Tube-on, melyeket aztán a zsűri bírál majd. Már az eddig feltöltött produkciók is nagyon kedveltek, de még lehet csatlakozni a sorba.
A verseny egy hete indult el augusztus 18-án, az oldal nézettsége pedig már a 1,5 milliós nézettséget is meghaladta. Nemcsak a produkciók vonzzák az oldalra az embereket, hanem a zsűrivideók is. Egy-egy felvételre több mint tízezren voltak kíváncsiak.
A videók nem egy sémára épülnek, hiszen a verseny lényege éppen az, hogy szinte bárki indulhat. közben a zsűri folyamatosan dolgozik, és végül ők mondják ki az áment a legjobb öt produkcióra, melyeket a legtöbb szavazatot kapó 15-ből választanak majd ki.
Íme néhány kedvcsináló produkció, a többi pedig a hivatalos oldalon tekinthető meg:
Számos rapper nevezett a versenyre, de csak egyikük, Dzsiiza tudta feltornázni magát a legjobb 15-be
A legnagyobb figyelemfelkeltést Lalinak sikerült elérnie. Egyedi, Conchita Wurst zenéjére írt táncos coming out vallomását sokan megosztották
A TOP15 egyetlen paródiáját TrueBadÚr szállította, aki Robin Thicke slágerét figurázta ki. Annyira jól sikerült, hogy Puzsér se tudott róla rosszat mondani
A zsűri tagjai: Puzsér Róbert (kritikus), Szirmai Gergő (Magyarország egyik legismertebb YouTube sztárja), Kovács Patrícia (színésznő), Sárközi Gyula (koreográfus), Saiid (rapper), Fluor Tomi (rapper), Péterfy Bori (énekesnő-színésznő), Mondik Noémi (képzőművész), Puskás Peti (énekes), valamint Ács Dani és Tamás Bence Gáspár (újságírók) |
Kapcsolódó cikkek
- Készül a gyerekbarát YouTube?
- Előadókat keres a YouTube tehetségkutató versenye
- A Google Groundon lesz a Skool kéthetes nyári tábora
- Közép-Európa legnagyobb innovációs versenyének döntője zajlott Budapesten
- Gyermekbarát YouTube fejlesztésén dolgozik a Google
- YouTube videók a Google kiemelt találatai között
- YouTube: nem tökéletes az új kommentrendszer
- Együttműködés, hogy a magyar űrszonda a Holdra jusson
- A YouTube megtriplázta mobilhirdetési bevételeit
- A Google és a Microsoft együtt fejleszt
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!