Példátlanul nő a kínai Tencent nyeresége

MTI Sajtóadatbank, 2015. március 20. 08:34

Ötven százalékkal nőtt az egyik legnagyobb kínai internetes vállalat, a Tencent Holdings nettó nyeresége 2014 utolsó negyedévében. A profit 5,86 milliárd jüanra (270 milliárd forint) nőtt a 2013-as utolsó negyedéves 3,91 milliárd jüanról.

A jó negyedéves eredményben jelentős szerepe volt a vállalat online játékaiból származó bevételeinek. A személyi számítógépeken (PC), táblagépeken és okostelefonokon futó internetes játékokból 11,96 milliárd jüan bevétele volt a Tencentnek, 41 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A Tencent összesített negyedéves bevétele 20,98 milliárd jüan volt 2014. október-decemberében, éves szinten 24 százalékkal nőtt. Az elemzőket nem lepte meg a növekedés, és arra számítanak, hogy a következő negyedévekben is egyre több bevételt generálhatnak az online játékok és a játékok mellett futó hirdetések.

A kínai cég számára a következő kihívás, hogy hogyan tudja növelni az online üzenetküldő szolgáltatásain és az internetes közösségi oldalain keresztül termelt reklámbevételét.

A Tencent csoporthoz tartozik a WeChat és a QQ üzenetküldő program. A QQ-nak okostelefonokon és táblagépeken 576 millió aktív felhasználója volt tavaly december végén, a WeChat programnak pedig 500 millió felhasználója.

Kulcsszavak: +céginfo Tencent

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32