Hamarosan többet vásárolunk majd mobilról, mint PC-ről
Friss kutatási eredmények a Criteótól
A Criteo a napokban közzétette saját jelentését arról, hogyan is alakul a mobil kereskedelmi piac. A dokumentum szerint nem is olyan ördögtől való gondolat, hogy hamarosan az online vásárlások nagy része mobileszközről zajlik majd, hiszen egyre többen kezdik felismerni a trend nyújtotta lehetőségeket.
A Criteo, a teljesítményalapú hirdetési piac egyik vezető vállalatának kutatása azt mutatja, hogy a kiskereskedelmi szektor fordulóponthoz ért, és a márkák már nem hagyhatják figyelmen kívül a mobil platformokat, mivel jelenleg elsősorban ezeken keresztül zajlik az e-kereskedelmi forgalom nagyrésze. A technológiai fejlesztések megkönnyítették a mobileszközön történő vásárlást, de a hirdetők számára kihívást jelent minden környezetben megcélozni a fogyasztókat. A kiskereskedelmi vállalatoknak stabil jelenlétet kell kiépíteniük az alkalmazások és a mobil web területén, és az árbevétel felfuttatása érdekében mobil célzási stratégiákat kell kidolgozniuk ahhoz, hogy a böngészés és a vásárlás során valóban bárhol és bármikor kapcsoltba tudjanak lépni az ügyfelekkel.
Kiderült továbbá az is, hogy összességében növekszik az online vásárlók száma, azonban a mobil egyre meghatározóbb szegmensnek ígérkezik. A világpiaci e-commerce forgalom 39%-a már mobilról történik, a tranzakciókat tekintve pedig 19%-ról beszélhetünk. Tény, hogy az emberek többsége még mindig fél megadni bankkártya adatait.
Alexander Gösswein, a criteo CEE-ért felelős ügyvezetője kifejtette továbbá azt is, hogy a mobileszközökről indított tranzakciók jelentős százaléka mobiltelefonról érkezik. Az egyes országokat tekintve 51 és 79% között mozognak a mutatók, Japánban és Dél-Koreában azonban már egészen más helyzet rajzolódik ki. Előbbi esetében már a tranzakciók 89%-át, utóbbinál pedig 99%-át bonyolítják okostelefonról. Most először fordult elő, hogy minden globálisan jelentős piacon a mobil tranzakciók többsége okostelefonon zajlott.
A tranzakciók megkönnyítése érdekében fontos, hogy az adott platform is készen álljon arra, hogy a vásárlókat „fogadja”. A könnyen kezelhető és hasznos vásárlási alkalmazások fejlesztése fontosnak bizonyul. Az olyan funkciók, mint a kezdőképernyőn való elhelyezés, az azonnali betöltés, az offline tartalom, a „push” értesítések, a személyre szabás és a natív funkciókhoz biztosított hozzáférés gazdagabbá és vonzóbbá teszi a vásárlási élményt a fogyasztók számára. A gazdag funkcionalitású környezetet, és több eszközön is egységes, következetes és releváns élményt nyújtó márkák jó eredményeket érnek el az ügyfélmegtartás és a konverzió terén:
- A fejlett mobilalkalmazással rendelkező kiskereskedelmi cégeknél 2016. második negyedévében a mobil ügyletek 54%-át generálták alkalmazáson belül, szemben a 2015-ös 47%-kal.
- Az alkalmazásokban jóval több a lezárt ügylet, mint más digitális vásárlási csatornán, a konverziós arány pedig a mobil internet esetében megszokott érték háromszorosa.
- Most először fordult elő, hogy a mobilalkalmazásokban magasabb volt a rendelési érték, mint az asztali gépes és a mobil internetes csatornán: a vásárlók az alkalmazásokban átlagosan 127 dollárt költöttek, szemben az asztali gépen költött 100 dollárral és a mobil interneten forgalmazott 91 dollárral.
- A fejlettebb mobilalkalmazások tulajdonosai 90%-kal több konverziót értek el, mint az ilyen téren kezdő kiskereskedelmi cégek.
Kapcsolódó cikkek
- Egyre fiatalabbak vásárolnak az interneten
- A biztonságos online vásárlás 5 szabálya
- Okos tippek az ünnepekre, műszaki cikk vásárláshoz
- A webáruházak többsége jól felkészült, az elállási jog érvényesítésével gondok vannak
- Terjed az internetes vásárlás az Európai Unióban
- 9 tanács a biztonságos online vásárláshoz
- Black Friday mobilfizetési toplisták
- Egymilló magyar készül a Black Friday-re
- Egyesült az eMAG és a Fashion Days
- Nagy durranást ígér az eMAG a november 27-i Black Fridayre
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.