Újabb elektromos kamionok a Raben flottájában
2022-ben együttműködési megállapodást kötött a zéró emissziós teherszállítás terén a Volvo Trucks, az IKEA Industry és a Raben Group. Kevesebb mint egy évvel az első elektromos kamion lengyelországi átadása után a Raben újabb két ilyen járművet állított üzembe a bútorgyártó kiszolgálására.
Az első Volvo FM elektromos kamion az IKEA Zbąszynek városában lévő gyárát szolgálja ki, és már az üzemeltetés első hónapjai igazolták, hogy ez a kibocsátásmentes megoldás a hagyományos szállítóeszközök életképes alternatívája, és nem hátráltatja a folyamatos kiszállítást. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentését, valamint a gépkocsivezetők kényelmét figyelembe véve az IKEA Industry és a Raben Group úgy döntött, hogy újabb két járművel bővítik az elektromos flottát.
A tehergépjárművek elektrifikációja kulcsfontosságú folyamat az emissziómentes szállítmányozás megvalósításában, ami hozzájárul az IKEA azon stratégiai céljának megvalósításához, hogy az évtized végéig klímapozitív vállalattá váljon. A megfogalmazott célok szerint a terv az üvegházhatású gázok kibocsátásának 70 százalékos csökkentése a teljes áruforgalomban 2030-ig, majd 10 évvel később a nulla szint elérése.
2022-ben az IKEA Industry Zbąszynekben lévő üzeme pilot projektet indított az elektromos kamionokkal a belső, telephelyek közötti teherforgalom lebonyolítására. A járművek jelenleg naponta 12 fordulót teljesítenek az egymástól 12 kilométerre fekvő Zbąszynek és Babimost között.
A kamionokat megújuló forrásból származó villamos energiával töltik fel. Az IKEA öt saját töltőállomást telepített: egy-egy 150 kilowatt (kW) teljesítményűt a zbąszyneki és a babimosti üzemnél, és további három, egyenként 43 kilowattos berendezést egy külső kamionparkolóban. Az energiaellátás biztosításához egy új transzformátorra is szükség volt. A töltőinfrastruktúra teljes kiépítése mintegy 12 hónapot vet igénybe. Az IKEA Industry most két újabb töltőpont létesítésén dolgozik a zbąszyneki raktáránál, ezeket idén szeptemberben helyezik üzembe.
Hiszünk abban, hogy a céljaink eléréséhez, és ahhoz, hogy valódi hatással legyünk a környezetre, itt és most kell cselekednünk. A zöld megoldások elengedhetetlenek a fenntartható fejlődés érdekében. Az üzemeink közötti szállítási folyamatok elektrifikációja jelenleg is tesztelés alatt áll, de fokozatosan haladunk előre, és meglátjuk, milyen eredménnyel jár majd ez. Az együttműködés kulcsfontosságú, hiszen csak közösen tehetünk az iparág dekarbonizációjáért – mondta Małgorzata Dobies-Turulska, az IKEA Industry Zbąszynek ügyvezető igazgatója.
A Raben Group különös felelősséget érez a teherszállítmányozás környezeti hatását illetően. A cégnek a logisztikai piacon betöltött vezető szerepe további erőfeszítéseket kíván meg az éghajlati viszonyok javítása érdekében. Éppen ezért, többhónapos közös tesztüzem után az IKEA Industryval újabb két Volvo FM elektromos kamiont állított üzembe a zbąszyneki és a babimosti üzemek között.
A kamionok 24 tonna hasznos teherbírású félpótkocsikkal közlekednek, és három műszakban üzemeltetve akár napi 36 szállítást is teljesíthetnek. A Raben Transport 12 gépkocsivezetőt alkalmaz kizárólag ebben a projektben, és a járművek hatékonyságát, valamint a kézbesítések folyamatosságát szem előtt tartva szervezi a műveleteket. Folyamatosan elemzik továbbá a járművek teljesítménymutatóit, hogy ezek alapján a közeljövőben az IKEA Industryval és a Volvóval közösen összegezhessék a projekt eredményeit.
Ez a projekt egy valódi, tudatos erőfeszítés, amely közelebb visz a környezeti céljainkhoz. Az, hogy immár három elektromos kamion áll a Raben Transport szolgálatában, jelentős lépés a teherszállítás szén-dioxid-kibocsátásának mérséklése terén, összhangban a tudományos alapú célkitűzéseinkkel. Emellett arra is lehetőséget ad, hogy a gyakorlatban értékeljük a megoldást, figyelemmel arra, hogy hogyan illeszthetjük be az elektromos járműveket a Raben Group további ügyfeleinek projektjeibe – fejtette ki Joanna Górna, a Raben Transport key account managere.
Az, hogy két újabb Volvo FM elektromos vontatót szállítottunk le az IKEA Industry és a Raben Group számára, jelentős lépés a Volvo Trucks zéró emissziós szállítást célzó stratégiájában. Ezen a ponton már nem egy-egy egységként tekintünk ezekre a járművekre, hanem arról kezdtünk beszélni, hogy fokozatosan Volvo FM kamionokkal bővítjük egyetlen ügyfelünk flottáját. Ennek köszönhetően számottevően nőhet a szén-dioxid-megtakarítás, illetve csökkenhet a kibocsátás. Örömünkre szolgál, hogy léteznek olyan vállalatok a lengyelországi piacon, amelyek bátran és magabiztosan fektetnek a közúti szállítmányozás környezetbaráttá formálásába – mondta Marek Gawroński, a Volvo Trucks Poland e-mobilitásért és fenntarthatóságért felelős igazgatója.
A belső szállítási feladatokat ellátó Volvo FM kamionok a hat darab, 540 kilowattóra (kWh) kapacitású akkumulátorral 300 kilométeres maximális hatótávot biztosítanak. A teljesen elektromos Volvo FM 4x2 meghajtásáról 3 elektromos motor gondoskodik. Az ajánlati csomag részét képezi a 4 éves Gold szervizszerződés, amely teljes költségkontrollt, problémamentes járműüzemeltetést és maximális rendelkezésre állást garantál.
A 2023 szeptemberében megrendezendő New Mobility Congress alkalmával további részleteket is bemutatnak arra vonatkozóan, hogy az elektromos kamionok milyen eredményeket érnek el a tesztprojekt során.
Kapcsolódó cikkek
- Online oktatási központot hoz létre a Palletways
- A vártnál jobb félévi eredmények a DSV-nél
- Vezető magyar szállítmányozási szolgáltató csatlakozott a Webfleethez
- Így fest az ipari és logisztikai ingatlanpiac a CEE-12 országaiban
- Brutális visszaesés tapasztalható a közúti árufuvarozásban
- Bővít és hosszabbít a GLP régi partnere Gyálon
- Az Év Logisztikai Menedzsere Kötélverő Andrea
- Eurohub: új struktúrát élesít a Raben Group
- Ma a Logisztika Napját ünnepeljük
- A Raben Group is jelen lesz az idei Transport Logistic kiállításon
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Környezetbarát és csendes – ezek az e-autó legnagyobb előnyei a magyarok szerint
A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki – többek között ez derült ki az OMODA5 és az OMODA5 EV autók gyártója, a Chery Group megbízásából készült felmérésből.
Budapesten tanítják vezetni a jövő autóit a Bosch mérnökei
A Bosch Budapesti Fejlesztési Központjában számtalan jövőbemutató autóipari fejlesztés zajlik, melyek a vezetés biztonságát és kényelmét szolgálják. Az egyik leghasznosabb extrát jelentik a parkolást segítő rendszerek, a Bosch szakemberei pedig már olyan járműveket fejlesztenek Budapesten, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek parkolni. Ehhez minden részletre kiterjedő tesztelésre, az autók szigorú „oktatására” van szükség. A jövő autóinak titkait tárja fel a Bosch Magyarország Podcast aktuális adása, melyben a parkolási megoldások fejlesztésének legaktuálisabb és legizgalmasabb kérdései kerülnek reflektorfénybe.
EY: csak átmeneti a megtorpanás az elektromos autók piacán
Lassulás tapasztalható idén a tisztán elektromos, hibrid és plug-in járművek (EV) iránti globális kereslet növekedésében – derül ki az EY 28 ország 19 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. Az elektromobilitás előretörése miatt a megtorpanás várhatóan csak ideiglenes és a gyártók hamarosan újra növelhetik a kapacitásokat – emeli ki Szűcs Tamás, az EY autóipari iparági csoportjának vezető partnere.
OMV: 2025 végéig országszerte elérhető lesz az ultragyors töltőhálózat
Országszerte 15 helyszínen már igénybe vehetőek az OMV új gyorstöltői. A társaság még idén megduplázza ultragyors töltéssel üzemelő töltőállomásai számát, 2025 végéig pedig közel 50 helyszínen összesen 80 villámtöltő pont működik majd az országban. A töltők legalább 100 kW teljesítmény leadására képesek, ami később több helyszínen akár a 200 kW-ot is elérheti, a hálózati kapacitás függvényében. Az OMV saját applikációt is fejlesztett a töltőkhöz, amiben most különleges akciókkal várja az autósokat.
Elektromobilitás: több mint egymillió töltőállomáshoz kínál hozzáférést a Bosch világszerte
Az elektromos autónk gyors, kényelmes és – ami a legfontosabb – bárhol rendelkezésre álló töltése: az elektromos autók vezetői számára világszerte mindez gyakran sokkal inkább vágy, mint valóság. A hatótáv és a költségek mellett a töltés az e-autósok egyik legfőbb gondja, ahogy az a Német Energia- és Vízgazdálkodási Szövetség (BDEW) tanulmányából is kiderül.