Prim Hírek

Már az elején pontosítanunk kell, hiszen a stílszerűség (hűség a mobilitáshoz) és a tények is azt indokolják, hogy ne állomásokról, hanem olyan útszakaszokról beszéljünk, amelyek gyakran átfedik egymást, egy ideig párhuzamosan futnak. Útikalauzunk Maradi István, a Westel ügyvezető igazgatója, akit e sorok írójának már a kilencvenes évek legelején volt alkalma elkísérni egy szolgálati Lada Nivában a havas budai hegyekbe az első bázisállomások egyikéhez, hogy megismerje a rádiótelefónia rejtelmeit, s majdan elkezdje abba beavatni a leendő felhasználókat. Akkor még nem tűnt megmosolyognivalónak, hogy a szakember két aktatáskát cipel, amelyek közül persze csak az egyik volt táska. A másik az akkor honos, 450 MHz-es sávban működő telefon volt. Különösen fantasztikusnak tűnt a "hegyi beszélgetés" akkor, amikor a tudósítónak még lakástelefonja sem volt.

Ma már persze bárki tenyerén hordozhatja pár dekás, sokfunkciós készülékét, s tudvalevő az is, hogy a lehetséges funkcióknak csak a töredékét használjuk. Persze lehet, hogy ez csak afféle általánosítás, hiszen biztosan akadnak olyanok, akik kipróbálnak minden okos trükköt. Mert a fejlesztők folyton lesik a különleges igényeket, és hamarosan megoldást is kínálnak rájuk.

A sebesség bűvöletében

A fő hajtóerő – állítják a bennfentesek – a mobil-adatátvitel. Akkor is így van ez, ha a mobilvilág a beszéddel kezdődött, azzal jutott el világszerte a mai félmilliárd felhasználóig, s a teljes forgalom 99 százalékát még napjainkban is a telefonálás teszi ki. A világ azonban a mobilitáson kívül is fejlődik, s az újdonságok "integrálódni kívánnak". Az öncélú adatátvitel ritka, mint a fehér holló, s kezdetben a cél is, a sebesség is kevés volt. Már a 450-es rendszerben lehetséges volt 1200 bps vagy jó esetben másodpercenként 2400 bit sebességű adatforgalmazás – és Maradi István személyes tapasztalata szerint nagy élmény volt kivárni, hogy bár lassan, de letöltődtek az időjárásra vonatkozó információk. Azért ez mégiscsak olyan történelmi érdekesség, mint a Boeing gépen utazóknak a Wright fivérek első repülőútja.

A mobiltelefonok világhódító útja mellett egyre terjedt a számítógép, megjelent az internet, kiderült, hogy a világ tengernyi "átvitelre érdemes" adatot produkál, s a PC bebizonyította, hogy ez nemcsak elvi lehetőség. Az otthonról elérhető 28 vagy 56 kbps-os sebesség mellett persze megint csak csekélynek tűnik a mobil nyújtotta 9,4 vagy 14,4 "kiló", tehát máris új feladat adódott a fejlesztőknek. Az információéhes és mozgékony emberek ugyanis csak két külön doboz használatával tudtak a világhálóra csatlakozni, a maroktelefon nyújtotta az átviteli közeget, és a PC volt a megjelenítő eszköz. A használatnak ez a módja azonban körülményes volt, nem is válhatott mindennapossá. A megoldást a WAP jelentette, amely tulajdonképpen összegyúrta a két dobozt, s a mobilkészülékbe integrálta a megjelenítő funkciót. Ily módon szűkebb átviteli sebességgel internet típusú információkat lehet a készülék kijelzőjére varázsolni. (A WAP-ról mint főleg szöveges információk átvitelére alkalmas protokollról a Business Online korábbi számaiban már írtunk.) Ha eddig azt mondtuk, hogy a fő hajtóerő az adatátviteli igény, akkor ezt megfejelhetjük azzal, hogy a kulcsszó a sebesség (más terminológia szerint a sávszélesség).

A takarékos GPRS

A WAP megjelenése volt az a forradalmi pillanat, amikor már érdemes, sőt muszáj volt az átviteli sebesség fokozására koncentrálni. Ez nem pusztán a számok egyszerű növelését jelenti, hanem új, az erőforrásokat gazdaságosabban kihasználó technológiák bevezetését. A "hagyományos" GSM-ben való WAP-ozásnak ugyanis van egy nagy hátránya: bár a sebesség nem annyira kritikus, viszont a használat igen drága. A klasszikusan beszédátvitelre kiképzett, úgynevezett vonalkapcsolt GSM-ben az összeköttetés teljes időszakára másodperc alapú díjazással számlázzák ki a fizetendő összeget. Könnyen elképzelheti bárki, milyen zavaró lenne, ha beszélgetés közben néha másodpercekig nem hallaná a partnere hangját, szükség van tehát az állandóan élő kapcsolatra. WAP-ozás közben azonban sok az üresjárat, a kapcsolat felépítése után érdemi információ csak akkor megy át a vonalon, amikor közöljük a konkrét igényünket, majd visszafelé megérkezik a kért információ. Közben a böngészés, a gondolkodás, a várakozás sokkal több időt vesz igénybe, amiért viszont szintén fizetni kell.

Itt jön a képbe a GPRS (General Packet Radio Service). Az ebben alkalmazott csomagkapcsolásos technológia korábban sem volt ismeretlen a mobilszolgáltatók eszköztárában, az új szabvány azonban már kiterjeszti ezt a teljes összeköttetésre, vagyis az előfizetői készülék és a bázisállomás közé is. A sok betűszó közötti eligazodást megkönnyítendő szögezzük le, hogy a GPRS nem a WAP alternatívája, hanem a GSM-nek. Mert amíg a WAP – a hivatalos terminológia szerint – megjelenítő felület, addig a másik kettő hordozó közeg. WAP-ozni lehet GSM-ben is – az előbb említettek miatt drágábban –, de lehet GPRS-ben is.

A WAP legjobb hordozója

Gyakorlati tapasztalatok alapján a GSM rendszerben a WAP-ra történő feljelentkezés lassú, néha 20-40 másodpercig eltart, ezt követően viszont a letöltés már 9,6 kbps sebességgel is elfogadható. Kilépés után az újabb bejelentkezéssel megismétlődik a procedúra. A GPRS-megoldásnál is felépül és él egy láthatatlan kapcsolat a készülék és az információforrás között, de ez csak a tényleges forgalmazás idejére terheli a hálózatot (és pénztárcánkat). Ha közben gondolkodunk, például megvitatjuk a moziműsort, nem ketyeg a tarifaszámláló, ha aztán újabb információt kérünk vagy közlünk, nem kell újból felépíteni az összeköttetést, a hálózat terhelésétől függően pillanatokon belül megérkezik a válasz. Fizetni pedig a letöltött adatmennyiség után kell, az alapmértékegység tehát nem a másodperc, hanem a bájt.

Micsoda különbség van a között, hogy a GSM-ben 10 perc alatt jutunk egy bájtnyi információhoz, vagy a GPRS-ben kapjuk meg ugyanezt tetszőleges idő alatt! Valószínűleg ezen okok miatt nem terjedt el igazán a GSM-ben a WAP-ozás, viszont a GPRS ennek a legjobb hordozótechnológiája lehet. Ez utóbbi azonban nemcsak ebből a szempontból gazdaságos, ténylegesen is gyorsabb adatátvitelt nyújt. Maradi István ezt úgy fogalmazza meg, hogy mobil-ISDN típusú sebességet kapunk. A mai GPRS 30 kbps-ra képes, de később stabilan elérhető lesz a másodpercenkénti 60-70 kilobit. Az elméleti maximum 170 kbps, de várhatóan nem ez válik általánossá. A GPRS tehát kiváló eszköz a WAP-hoz, de szó sincs róla, hogy csak arra való. Amellett, hogy a készülék nyilvánvalóan alkalmas telefonálásra is, hagyományos adatátvitelnél szintén előnyös. Az elérhető sebesség és az alkalmazott számlázási mód mellett jó eszköz lehet nagyobb adatállományok vezeték nélküli továbbítására.

Világszerte egyre több mobilszolgáltató készítette fel hálózatát a GPRS-re. Meglévő GSM-hálózat mellett ez viszonylag egyszerű, bár kétségtelenül némi beruházással jár. Úgy tűnik, egyelőre a készülékgyártók vannak lemaradva. A GPRS ugyanis – mint szinte minden újdonság a mobilvilágban – új készüléket kíván. A cikk írásakor még csak a Motorola kínált GPRS rendszerű mobiltelefonokat.

A jövő: UMTS

Az evolúció "Mobiliában" is töretlen. Ha már WAP-pal megnézhetjük a moziműsort, a szöveges ismertető mellett miért ne láthatnánk egy kis ízelítő előképet gyufásdobozméretben? A fejlesztők természetesen tudják, hogy ha multimédiát akarnak a felhasználókhoz eljuttatni, nem elég az 50-60 kbps-os sebesség, ennél jóval nagyobbra, néha akár 2 Mbps-ra is szükség lehet. A mobilkommunikáció következő generációs megoldása az UMTS (Universal Mobile Telecommunications Systems) lesz.

A 2 GHz-es sávban működő, teljesen IP alapú UMTS elnevezésének megfelelően univerzális megoldást fog nyújtani szinte az egész világon az egyéni, otthoni és üzleti felhasználók változatos igényeire. Hogy pontosan melyekre, azt annak ellenére nehéz megmondani, hogy a szabványosítás jól halad, s bár a véleménynek megoszlanak, az előrejelzések szerint 2003-2005 körül Európában is megjelenik. Az UMTS olyannyira új megoldás, hogy a majdani szolgáltatóknak teljesen új hálózatot kell építeniük. Bár a korábbi infrastruktúra egyes elemei (például az adótornyok) használhatók, de az új frekvenciatartományban működő rendszer összességében új beruházást igényel. Hazánkban az erről szóló pályázati kiírás várhatóan jövőre jelenik meg, de azt ma még nem lehet tudni, milyen formában. Például hogy a jelenlegi GSM-szolgáltatók automatikusan megkaphatják-e a frekvenciát, ha kérik, illetve hogy új szolgáltató megjelenésére is lehetőséget adnak-e.

Békésen egymás mellett

Szakmai berkekben időnként fellángol a vita arról, hogy a szolgáltatóknak érdemes-e az evolúciós lépcső minden fokát végigjárniuk, gyakorlatilag több párhuzamos beruházást megvalósítva. Ezt természetesen ők maguk döntik el, de érdemes megvizsgálni az itt említett három rendszer egymáshoz való viszonyát, annál is inkább, mivel nemcsak a szolgáltatókat érinti, hanem legalább annyira a felhasználókat is.

A GSM-et ma már kiindulási alapnak tekinthetjük, hiszen nálunk is három szolgáltató versenyzik a kegyeinkért. Ők minden további nélkül nyújthatnak GPRS-t is. A GPRS mindenhol a világon ugyanazt a rádiós hálózatot használja, mint a második generációs digitális rendszerek, tehát a GSM-ben a 900 és 1800 MHz-es sávot, illetve Amerikában az 1900-ast. Előnyei és pluszszolgáltatásai nyilvánvalóak, így legfeljebb azon lehet elgondolkodni, hogy az UMTS megjelenéséig az elkövetkező 2-3-5 évben a szolgáltatók kivárnak, s egyből az univerzális rendszert valósítják-e meg (amely kétségkívül tudni fogja mindazt, amit a GPRS), vagy látnak annyi lehetőséget a 2,5 generációban, hogy beneveznek az átmeneti szakaszba is. Szakemberek szerint olyannyira éhesek a felhasználók a nagyobb sebességre, hogy nem akarnak éveket várni, ha már ma is létezik más megoldás. A Westel igazgatója például több százezer GPRS-felhasználóra számít a következő néhány évben, s ez pedig már jócskán van akkora tömeg, amelyért érdemes fejleszteni. Az UMTS lefedése várhatóan hosszú ideig (vagy talán soha) nem lesz világszerte homogén, valószínűbb, hogy a sűrűn lakott területeket látják el, mert ott jelentkezik elsősorban igény az univerzális szolgáltatásokra. Ezzel szemben a GSM típusú 2. generációs rendszerek már ma jelentős ellátottságot értek el, így az azokkal párhuzamos GPRS is globálisan könnyebben elérhetővé válhat.

Ennyi lehetőség láttán a felhasználók örülhetnek is, meg zavarba is jöhetnek. Aggodalomra azonban a szakemberek nem látnak okot. Egyrészt minden újdonsággal együtt megjelennek a többfunkciós készülékek, amelyek "ismerik az előzményeket" (mint ahogyan a GPRS-készülékkel is lehet telefonálni és WAP-ozni), ráadásul a felhasználónak nem kell látnia, hogy az egyes funkciók milyen technológiákhoz kötődnek, a készülék az igénynek megfelelő rendszerre irányítja a hívást. Másrészt azért sem kell izgulniuk a felhasználóknak, mert az igényeik nem egységesek. Ha valaki csak telefonálni akar, tíz év múlva is használhatja megszokott GSM-készülékét, mások GPRS-sel utazhatnak; egyesek mindig megveszik a legújabb csodaterminált, mások pedig használják a régit is, az újat is. Olyan ez, mint az autóipar. A gyártók versengenek a márkákkal és újdonságokkal, de azért szombatonként még mindig sokan kijárnak a használtautó-piacra. A forgalomban ez is, az is közlekedik.

UMTS-vízió

Amikor már nemcsak telefon a mobil, amikor már nem gond a sebesség, amikor már gondolkodás nélkül használjuk... Ez a jövő. De talán nem is annyira távoli. Talán öt év sem kell hozzá, s rutinosan nyúlhatunk a kisebb mappa méretű, mindentudó mobil terminálért, ha valamit meg szeretnénk tudni. Mondjuk azt, hogy mit játszanak a moziban. Az UMTS – bár ezt a betűsort talán nem is kell ismernünk (vagy éppúgy megszokjuk, mint a GSM-et?) – rendszerű, nagyméretű, igen jó felbontású kijelzőt (képernyőt) tartalmazó mappán az apa bebillentyűzi a számot (esetleg hangosan megnevezi a hívni kívánt címet), s megjelenik a képes kínálat. Közben az egyik sarokban feltűnik egy figyelmezető jelzés arról, hogy a gyermeket telefonon keresi a barátja. Lazán átpasszolja a terminált a fiának, aki nem csak hallja, de látja is a haverját (természetesen videotelefonon). Erről eszébe jut, hogy délelőtt volt a ballagása, ahol videofelvétel készült, ezért azt rögtön behívja az iskola archívumából, és sugárzó arccal mutatja meg a mamának a konyhában.

Ő éppen főzőcskézik, de nem találja a szegedi halászlé receptjét, ezért felüti az összes internetes (WAP-os?) receptoldalt, természetesen képekkel illusztrálva, majd úgy dönt, hogy kínlódjon vele a fene. Helyette kiválasztja a legközelebbi és legjobbnak ígérkező halászcsárdát, majd asztalt foglal a családnak. Másnap sátorozni indulnak, de az ajtóból a gyerek még visszafut a majdnem otthon felejtett terminálért, hanyagul az ülésre dobja, de a mama máris kézbe kapja, és megkeresi az útvonalajánlóból a legszebb, csekély forgalmú irányt, s térképen megjelenített vonal szerint irányítja a volánnál ülő apát. Ő már csak a vízparton ér rá megkeresni a terminálban a híreket, összehasonlítva, hogy miként kommentálják az egyes lapok a nagy eseményt. Főnökét egy időre kiiktatja a telefonból, de ő maga azért néha "benéz" az irodába. A biztonság kedvéért az otthoni szobakamerát is kapcsolja egy pillanatra – minden rendben, nem járt még a betörő –, majd elterül a kempingágyon, s azon töpreng, milyen lehetett az élet a XXI. század elején...

Mobilitások a Motorolától

Régóta a mobiltechnológiai fejlődés élén halad a Motorola. 1997-ben elsőként jelent meg a piacon a kétsávos (900 és 1800 MHz-es) telefonnal, egy év múlva a háromsávossal (ami így Európában és az Egyesült Államokban egyaránt használható), 1999-ben a WAP-os készülékkel, tavaly pedig a GPRS-mobiltelefonnal. Az első kísérleti példányokból mára valódi piaci termékcsalád lett.

Március elején, még a CeBIT előtt, itthon is bemutatta a legújabb generációhoz tartozó telefonokat. A Talkabout, a V-sorozat és a Timeport família új tagjai, valamint az új filozófia alapján kifejlesztett Accompli a GPRS-technológia elsőként debütáló képviselői. Segítségükkel a felhasználók szélesebb spektrumú és lényegesen jobb minőségű szolgáltatásokat vehetnek igénybe. A Motorola nemcsak kézzelfogható termékekkel, hanem mobilinternetes tartalmi szolgáltatásokkal és alkalmazásokkal is segíti az új generációs technológia elterjedését. Fejlesztéseit nemcsak a mobilszolgáltatók használhatják, hiszen a mobilinternetben más szereplők is vonzó lehetőséget láthatnak. A gyártó egy- és többszereplős mobiljátékokat, helyfüggő szolgáltatásokat fejlesztett ki. Megoldásai között szerepel a "mobil iroda", amely összeköttetést nyújt az otthoni számítógép és a WAP-os mobiltelefon között. A WAP-ra épülő üzenetküldési alkalmazások legfontosabb jellemzője, hogy könnyen kezelhetők, egyszerű és gyors felhasználást tesznek lehetővé az előfizetők számára.

Nagyon fontos, hogy a szolgáltatások személyre szabhatók legyenek, mindenkihez az az információ jusson el, amely őt érdekli. Ez azonban nem könnyű, mutatott rá a Motorola közép- és kelet-európai marketingigazgatója, Volker Haebel, hiszen minden ember mást akar. Az asztali PC-t még viszonylag egyszerű "személyesíteni", ezt a lehetőséget szeretnék kiterjeszteni a mobilvilágra. Ennek során a következő kulcsalkalmazásokat kell figyelembe venni: valós idejű kommunikáció (hangátvitel), nem valós idejű kommunikáció (üzenetküldés), produktivitást növelő megoldások, valamint tartalmi (információt vagy szórakozást nyújtó) szolgáltatások.

Az alkalmazások nem állnak meg egy-egy megoldásnál, maguk is továbbfejlődnek. Az üzenetküldés kezdeti módja (SMS) után megjelent a WAP, amellyel ki lehet lépni a hálóra, hosszabb üzeneteket lehet szerkeszteni, e-mailt lehet küldeni. A következő állomás (GPRS) a sebesség felgyorsításával lehetővé teszi képek küldését (e-postcard). Az UMTS rendszerben akár rövid videofelvételeket is küldhetünk, integrálni lehet a kamerát és a nagy felbontású színes monitort. A fantázia hullámain lovagolva végül az előadó eljutott az "illatos levélig".

Az északi telefontól az univerzális megoldásig

A mobiltelefónia fejlődésének megismeréséhez nem kell az európai vagy a világtendenciákat elemezni, a külföldi gyakorlatot tanulmányozni, hiszen manapság mind rövidebb idő után minden létező újdonság megjelenik nálunk. Jellemző, hogy az első generációs, analóg rádiótelefon-rendszerek rövidített nevét mintegy szabványként vettük át az első időkben. A skandináv államok jelentős előnyre tettek szert, ami földrajzi adottságaik alapján érthető is – kinek lenne türelme a fjordok országában kábeleket fektetni? Ehelyett kitalálták a 450 MHz-es frekvencián üzemelő NMT (Nordic Mobile Telephone) rendszert. A magyarországi Westel Rádiótelefon Kft. szolgáltatását is sokan és sokáig NMT-nek hívták, pedig az egészből csak a 450 volt igaz. Az NMT mellett érdemes még megemlíteni a TACS rendszert (Total Access Communication System) is, amely 900 MHz-en működött, s kevésbé terjedt el.

A második generációs, digitális GSM-ről sokan tudni vélik, hogy mit jelent (és valószínűleg sokan tudják is). Ezúttal megemlítünk két szóba jöhető variációt. Az eredetit a szabványosításra törekvő távközlési hatóságok alkották meg még a nyolcvanas évek elején, amikor létrehozták speciális csoportjukat GSM (Groupe Special Mobile) néven. Mára a csoport globálissá változott, legalábbis sokan így magyarázzák a három betűt: Global System for Mobile (Communications).

Egy ideig külön létezett az 1800-as rendszerre a DCS (Digital Communications System), de mivel ma már alig különül el a szolgáltatás (és a szolgáltató), gyakorlatilag teljesen beleolvadt a mindkét frekvenciasávot összefoglaló GSM-be. A GSM-től a harmadik generációs UMTS-hez vezető úton még felbukkannak egyéb megoldások. A nagy sebességű vonalkapcsolt adatátvitelről (High Speed Circuit Switched Data, HSCSD) gondolták, hogy az első és egyetlen lépés, amely gyorsan, a meglévő rendszer különösebb változtatása nélkül megvalósítható. Azóta nem sokat hallani erről a még mindig vonalkapcsolt megoldásról, legalábbis a rövidítés nem terjedt el.

Nem úgy a GPRS (General Packet Radio Service), amely megkapta a "2,5. generációs rendszer" kitüntető címet. Az átmenetet az is jelzi, hogy keveredik benne a csomagkapcsolt adatátvitel és a hagyományos beszéd technológiája. Gyors tempóban változó világunkban ki hinné, hogy a harmadik generációs mobilrendszerek szabványosítását az ITU (Nemzetközi Távközlési Egyesület) már tizenöt éve, az ETSI (Európai Távközlési Szabványosítási Intézet) pedig tíz éve megkezdte. A kontinensünkön UMTS (Universal Mobile Telecommunications Systems) néven futó rendszer tisztán csomagkapcsolt, IP alapú lesz. Legalábbis ma már így látszik. Annak idején csak annyi volt nyilvánvaló, hogy az egységes világszabvány szerint egyetlen, teljesen új, globális rendszert dolgoznak ki. A "rendszerváltás" olyan mérvű, ami a korábbi analóg–digitális technológiai átmenethez hasonlítható, ezért is kapott egész sorszámot az új generáció. Ahogy közeledünk a megvalósításhoz, úgy rajzolódnak ki egyre tisztábban a körvonalak; azt azonban nem lehet állítani, hogy hiábavaló lett volna az eltelt másfél évtized munkája és vitája. Öt évvel ezelőtt például egy szakértői csoport tanulmánya (Global Multimedia Mobility, GMM) adott stratégiai iránymutatást és keretet a további munkához. E jelentés is leszögezte, hogy egyetlen új rádiós hozzáférési hálózatot (Generic Radio Access Network, GRAN) kell létrehozni az UMTS-re. Legfeljebb azt nem tudhatták még akkor, hogy időközben elindul világhódító útjára az IP alapú technológia, amely természetesen nem konkurense, hanem éppenséggel támogatója lehet az univerzális mobilmegoldásnak.