Új leányvállalattal bővíti kínai tevékenységét az Infineon
Az Infineon erősíti kínai piaci jelenlétét, a müncheni félvezető gyártó vállalat ennek érdekében autóipari elektromos fejlesztésekkel foglalkozó leányvállalatot alapított Kínában.
A cég csütörtöki közleménye idézi a konszern elnökét, Peter Bauert, aki szerint világszerte növekszik az energiafelhasználás, elsősorban az olyan feltörekvő térségekben és országokban, mint amilyen Kína, s amelyik az Infineon egyik leggyorsabb ütemben növekvő és stratégiailag egyik legjelentősebb piaca.
Az új Infineon érdekeltség profilja az elektromos mobilitás és a hatékony energiahasznosítás iránt rohamosan növekvő igény kielégítése lesz. Az Infineon már 1.700 alkalmazottat foglalkoztat Kínában.
Az Infineon számításai szerint Kína 2020-ig mintegy 700 milliárd dollárt fordít majd a megújítható energiaforrások hasznosítására, emellett nagysebességű vasúti hálózat kiépítését is tervbe vette.
Az Infineon részvényét a frankfurti tőzsdén jegyzik, a papír szerepel a DAX indexben. Az Infineon nem adott tájékoztatást az új kínai leányvállalat, az Infineon Integrated Circuits létrehozásának költségeiről.
Kapcsolódó cikkek
- Az Infineon eladta mobiltelefon-alkatrész üzletágát az Intelnek
- Az Intel megveszi az Infineon mobilcsiprészlegét?
- Az Apple Sanghajban is megvetette lábát
- Növekedésre számít az Infineon a chipkártyaüzletágban
- Orosz befektető érdeklődik a német Infineon chipgyártó iránt
- Ázsiában terjeszkedik az Avnet
- Nyereséges negyedévvel zárta veszteséges pénzügyi évét az Infineon
- Az Infineon tovább csúszhat a lejtőn
- Az Infineon bővíti ceglédi üzemét
- Fizetésképtelen a Qimonda, bajban az Infineon, veszteséges a Samsung
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.