Már egy-két óra alatt sok milliós veszteség érheti a nagyvállalatokat egy IT-leállás esetén
"A magyarországi nagyvállalatok több mint fele nem rendelkezik katasztrófa-elhárítási tervvel" - állapította meg az a hazai felmérés, amelyben 200 magyarországi nagyvállalat IT döntésekben felelős szakértőit kérdezték katasztrófa felkészültségükről.
A vállalatok egy katasztrófa esetén leginkább a profit csökkenésétől, illetve az adatvesztéstől tartanak, továbbá a vállalatirányítási és CRM erőforrások leállását becsülték a legveszteségesebbnek. Közel 4,5 millió Ft kárral számoltak egy órás leállásnál, ezt követően a megkérdezettek szerint az adatbázisok elvesztése, illetve megsérülése jelenti a legnagyobb kárt. Ennek összegét 1 116 000 Ft-ra becsülték.
„Sajnos Magyarországon a nagyvállalatok jelentős része még nem rendelkezik átfogó katasztrófa-elhárítási tervvel, pedig ennek hiánya komoly anyagi következményekkel járhat egy leállás esetén. Bár a tanulmányból kiderül, hogy a szervezetek tisztában vannak az esetleges követkeményekkel, mégis ritkán kerül sor egy évnél gyakoribb tesztelésre. Rendszeres ellenőrzésekkel jelentős pénzt takaríthatnának meg, hiszen így a vállalatok megelőzhetnék a szenzitív adatok elvesztését, illetve rövidebb időt venne igénybe a helyreállítás is.” - mondta Harold Teasdale, a kutatást kezdeményező Symantec cég magyarországi képviseletének vezetője.
A következményeket illetően a nagyvállalatok 36 százaléka állította, hogy egy katasztrófa jelentős mértékben okozhat adatveszteséget, míg a második helyen a leállások költsége és a profitveszteség szerepelt. A legvalószínűbb IT katasztrófának Magyarországon az áramkimaradást tartják: az elmúlt öt évben a megkérdezett nagyvállalatok közel fele esett már át áramkimaradás miatt történő leálláson. A leállások második leggyakoribb oka a rendszerfrissítéseknek tulajdonítható, amely öt vállalatból legalább kettőt érintett az elmúlt öt évben.
A tanulmány rávilágított arra a tényre, hogy egy bekövetkező üzemzavar esetén a cégek, bár tisztában vannak a katasztrófa következményeivel, nem rendelkeznek átfogó helyreállítási stratégiával, és évente ritkán vagy szinte soha sem tesztelik kataszrófa-elhárítási (DP) tervüket. A megkérdezettek 43 százaléka évente csak egyszer teszteli DP tervét, félévente pedig csupán 2 százalék. Az időhiány és a munkavégzés megszakítása okozta kellemetlenségek miatt a vállalatok többsége ritkábban végzi el a szükséges próbákat. A tervekhez kapcsolódó RTO/RPO követelményeket többnyire évente, vagy még ritkábban értékelik újra és csupán a megkérdezett nagyvállalatok 17 százaléka végez egy évben több ellenőrzést.
A katasztrófa-elhárítási terveket illetően, egyre több nagyvállalat veszi figyelembe a virtuális környezetben elhelyezkedő alkalmazásokat. Szervervirtualizációs megoldásokkal a megkérdezett nagyvállalatok 46 százalékánál találkozhatunk. Az IT szakértők szerint a szervezetek elsősorban alkalmazásszervereket, üzenetküldő alkalmazásokat, webszervereket és adatbázisokat helyeznek virtuális környezetbe. A felmérésből az is kiderül, hogy a virtualizáció enyhén növekvő tendenciát mutat. A szervervirtualizáció bevezetése miatt sok nagyvállalat (56 százalék) a katasztrófa elhárítási tervén is módosított. Ennek eredményeként a virtuális szervereknek átlagosan közel 80 százalékát fedi le a katasztrófa elhárítási terv. A terv részeként a vállalatok egyharmada legalább félévente, ugyanennyien pedig évente tesztelik a virtuális szervereket. A szervervirtualizációs megoldásokat alkalmazó vállalatok közel fele szembesült kihívásokkal a virtuális környezetben elhelyezett adatok, alkalmazások megóvásakor. Leggyakrabban a rendelkezésre álló mentési tárhelykapacitás hiánya okozott problémát.
A felhő alapú tárolás megvalósításának kérdése a katasztrófa-elhárítási tervvel rendelkező vállalatoknak mindössze egynegyedénél merült fel, és egyelőre még csupán csak tervként. A felhő alapú megoldásokhoz kapcsolódó katasztrófa-elhárítási kihívások között elsősorban a mentési lehetőségeket, a rendszerek rendelkezésre állását és a biztonságot említették.
Kapcsolódó cikkek
- Smartmobil 2011: előre tör az Android
- Vidéken egyre többet szól a rádió
- Hogyan látja a világgazdaságot a lakosság a nemzeti teljesítmények minősítésének tükrében
- A közösségi oldalak a legnépszerűbbek az okostelefonokon
- A nők otthonosabban mozognak az iWiW-en és a Facebookon
- Élénk az érdeklődés a mobiltelefonos fizetés iránt a legaktívabb mobilhasználók körében
- Kutatás indul az üzleti intelligencia hazai gyakorlatáról
- GfK: a digitális eszközöket használók fogyasztói szokásai eltérőek
- A jól teljesítő informatikai részlegek titkai
- A világnak könyv, nekünk tévé kell a netről
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.