Kutatás indul az üzleti intelligencia hazai gyakorlatáról
Az üzleti intelligencia természetesen Magyarországon is a fontos vállalati prioritások közé tartozik, egyre nagyobb részt kihasítva a cégek IT költségvetéséből. Az idén indított BI-TREK kutatás azt vizsgálja, hogy a hazai informatikai gyakorlatban melyek a legfontosabb fejlődési irányok, a globális trendek nálunk hogyan jelennek meg.
„A nyugat-európai és amerikai alkalmazási gyakorlatot és a szállító cégek termékstratégiáját figyelve jó néhány domináns trend azonosítható az üzleti intelligencia területén. Ilyen például a vállalati információkat az okostelefonok és táblaszámítógépek segítségével bárhonnak elérhetővé tévő mobil BI eszközök növekvő népszerűsége vagy a költséghatékonyságot és rugalmas skálázhatóságot ígérő felhőalapú, szoftverszolgáltatásként kínált analitikus platformok megjelenése. De említhetnénk az önkiszolgáló BI alkalmazásokat is, amelyek lehetővé teszik az üzleti felhasználóknak, hogy informatikai segítség nélkül, önállóan készítsék el jelentéseiket és elemzéseiket” – mondta Arató Bence, a kutatást készítő BI Consulting ügyvezetője.
„A magyar cégek helyzete, problémái és lehetőségei azonban jelentős eltérnek a nyugati példáktól. Kutatásunkkal azt szeretnénk felmérni, hogy a hazai szakemberek mit gondolnak ezekről a trendekről, mennyire gondolják azokat itthon is fontosnak és hasznosíthatónak, és milyen rövid és hosszú távú terveik vannak üzleti intelligencia rendszereik fejlesztésére.”
A februárban záruló BI-TREK adatfelvétele egy publikus online kérdőív segítségével történik, amely a kutatas.bi.hu weboldalon tölthető ki. A felmérésben résztvevők megkapják a kutatási eredmények összefoglalóját, így első kézből tájékozódhatnak a hazai szakmai közösség véleményéről.
Kapcsolódó cikkek
- A nyereményjátékoknál szívesen adjuk ki magunkat
- Gyakorlati tudással még értékesebb lenne a magyar diploma
- Mobil BI, közösségi médiaelemzés - új területek az üzleti analitikában
- A közép-kelet-európai régióban terjeszkedik a Bisnode Csoport
- A SAS nagy előnnyel vezeti a fejlett analitikai eszközök piacát
- Jubiláló üzleti roadshow
- Pesszimizmusban a legjobbak vagyunk
- A Nokia a legnépszerűbb márka a fiatalok körében
- Félmillió játékkonzol a magyarok kezében
- Idén 3 milliárd forintot közelíthet a webes kuponoldalak forgalma
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.