Megújult call center a Marketlinknél
A Marketlink call centere a legkülönbözőbb jellegű ügyfelek kampányait bonyolítja le, megbízóik között bankok, gyógyszerészeti cégek és légitársaságok egyaránt helyet kapnak. Hátterét az Euronet Rt. által 1999-ben megvalósított Avaya Definity-alapú call center megoldás biztosítja. Az akkor kiépült rendszer mintegy 100 operátort és több tucat automatikus hívást kezelt egyidejűleg, de ez a kapacitás kezdett szűkössé válni. A 2003 elején elhatározott és megvalósított hardvercserével 120-ra nőhet a rendszer által kezelt hívások száma. Az Euronet által javasolt hardver egy IBM Direct Talk szerver lett, Microsoft operációs rendszerrel.
Sas Tibor, az Euronet Rt, üzletfejlesztési igazgatója elmondta: „Nyugaton, például Angliában a call center operátorok már számottevő tömeget tesznek ki, egy felmérés szerint elérik a dolgozó lakosság 1,5 százalékát. Magyarországon ez az arány körülbelül tizede lehet az angliainak - ami jól mutatja a lemaradásunkat, és jelzi a fejlődéslehetőségeit. Azt gondolom, hogy az internet terjedése mellett továbbra is az emberek közötti, hang-alapú kommunikáció marad a meghatározó, és tovább nő a telefonos kapcsolatok, információszolgáltatás, ügyintézés és ügyfélkapcsolat-kezelés jelentősége."
Kapcsolódó cikkek
- Magyar Telekom: integrált ügyfélszolgálati központ Szegeden
- RAD-újdonság a CeBIT-en
- Továbbfejlesztette call centerét a Budapest Bank
- Call center 2006
- Magyarországról vásárolt call centert egy mongol bank
- Korszerűsíti informatikai hálózatát az Euronet
- BT: hívásirányító megoldás a Microsoftnak
- Új IP alapú infrastruktúra az Euronet ATM hálózatának
- Genesys IPMX megoldás kontakt centerekhez az Euronettől
- Euronet szakemberek egy orosz mobilcég óriásprojektjében
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.