Vállalatirányítás és versenyképesség az élelmiszeriparban
Rabe Ágnes, az aPLUS Consulting kereskedelmi és marketingigazgatója előadásában arról beszélt, hogy a versenyképesség megőrzésének egyik alapja a fejlett informatikai és technikai háttér. A felhasználók szemével tekintették át az integrált vállalatirányítási rendszerek bevezetését és használatát. Korábban a cégek folyamataik lefedését egy könyvelő „program" vásárlásával indították, majd különálló megoldásokat vezettek be például készletgazdálkodásra, termelésirányításra. Következő lépésként az elkülönült szigetmegoldásokat egy integrált vállalatirányítási rendszer váltotta, illetve váltja fel, amelyek második generációja nemcsak a belső folyamatokat, hanem a külvilággal - beszállítókkal, partnerekkel, vevőkkel - való kapcsolatot is biztosítja. Rabe Ágnes kiemelte, nem mindegy, hogy a kiválasztott vállalatirányítási megoldás mennyire rendelkezik az általános alapokon kívül az adott ágazatra szabott lehetőségekkel. A svéd Intetntia által kifejlesztett Movex egyik erőssége éppen az élelmiszer-ipari sajátosságok kiszolgálása. Az ágazat specialitása a receptúrák kezelése, a fordított anyagjegyzék (amit például egy sertés szétbontásakor, majd húskészítmények előállításakor alkalmaznak) vagy a változó súlyú készletek kezelése a lejárati, illetve értékesíthetőségi dátumok figyelése mellett. Rabe Ágnes felhívta a figyelmet az élelmiszeripart fenyegető várható „2005-ös pánikra". Az EU Élelmiszerbiztonsági Felügyeletének új rendelkezése szerint 2005-től, azaz másfél év múlva valamennyi élelmiszer- és takarmánygyártónak biztosítania kell a termékek nyomon követhetőségét - és ez alól a magyar cégek se lehetnek kivételek.
A Movexet használó Cereol Rt. informatikai igazgatója, Gömbös Gyula előadásában végigvette a rendszer éles indulását megelőző egy év eseményeit, a vállalatirányítási rendszer bevezetésének nehézségeit és a használat eredményeit is. Mint elmondta, a testre szabott Movex, valamint annak kiforrott bevezetési módszertana révén a Cereol teljesen önállóan tudja a rendszert üzemeltetni, nincs szükség újabb és újabb, drága konzulensi, szakértői szolgáltatások igénybevételére.
Gál István, a Pick Rt. informatikai vezetője elmondta, hogy az élelmiszeriparral szembeni egyik legfontosabb EU-elvárás, hogy „from field to fork", azaz „a legelőtől az asztalig" követhető legyen a termék útja, hogy minőségi probléma esetén könnyen azonosítani lehessen az érintett terméket, és a lehető legkevesebb veszteséggel kivonni a piacról. Egyelőre ennek gátat szab a magyar agrárium széttagoltsága, illetve az unióstól eltérő fogyasztói szokások. Mint elmondta, az élelmiszeripar szempontjából feltétlenül kívánatos a mezőgazdaság modernizálása, illetve koncentrálódása.
Kapcsolódó cikkek
- Precedens értékű ítélet a szerzői jog védelmében
- Modernizálta informatikai rendszerét a Dunaferr
- Az EU vizsgálja a filmstúdiók Blu-ray/HD DVD szerződéseit
- Az EU nagy büntetést szabott ki a Telefónica cégre
- Pornográf az európai YouTube?
- Aktuális trendek a kockázatkezelési piacon
- A kartellügyek közel kétmilliárdot hoztak az EU-nak
- Az EU a YouTube-on keresztül informál
- Megjelent az EU rendelete a roamingról
- A magyar EP-képviselő szerint a roaming-díjcsökkentéssel minden fogyasztó jól jár
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.