Sulinet XP pályázat
A Microsoft Magyarország a SuliNet Expressz programhoz kapcsolódva idén
nyáron „Én és a számítógépem" néven útjára indította Sulinet XP
pályázatát. A kezdeményezés célja, hogy az általános- és középiskolás
korosztály kreatív módon megmutathassa, hogyan változtatta meg életét
az első számítógép.
Az ifjú alkotók szabadjára engedhetik fantáziájukat, és bármely művészeti ágban nevezhetnek, az „Én és a számítógépem" témában készült pályamunkáikat. A szervezők várják az írásban, zenében, filmen, képen, grafikában, festményen benyújtott, számítógépekkel, számítástechnikával kapcsolatos alkotásokat.
A Microsoft Magyarország június 2-án hirdette meg pályázatát, melynek eredeti beadási határideje szeptember 5-e volt. Bár a megadott határidőig – a nyári iskolaszünet ellenére is – több száz pályázat érkezett, a Microsoft, sokak kérésének eleget téve, úgy döntött, hogy október végéig meghosszabbítja a pályázatot. Ezáltal lehetővé teszi, hogy a nyaralásból hazatérő diákok is indulhassanak a megmérettetésen. A beérkezett pályázatokat két külön korcsoportban – 7-12 és 13-18 éves – bírálják el.
A fődíj a 7-12 éves korosztályban egy belföldi családi utazás, a 13-18 évesek kategóriájában pedig egy feledhetetlen utazás Redmondba, a Microsoft központjába. Azoknak sem lesz okok a szomorkodásra, akik a fődíjról esetlegesen lemaradnak, ugyanis a többi pályázó is értékes ajándékokat nyerhet. Az első száz beküldő Microsoft testtáskát kap, a többi díjazott között digitális fényképezőgépeket, színes nyomtatókat, Microsoft SideWinder kormányokat, Microsoft SideWinder, joystikeket és Microsoft játékokat osztanak szét.
A pályázat pontos kiírását a www.microsoft.com/hun/sulinet oldalon, valamint a több mint 1500 iskolában kiragasztott plakáton találhatják meg az érdeklődők.
Kapcsolódó cikkek
- Új vezető a Microsoft Magyarország élén
- Microsoft Dynamics: minden napra egy új ügyfél
- Közösségi Technológiai Központ nyílik Tatabányán
- Rátz Tanár Úr Életműdíj - hetedszer
- Június 30-ig még olcsóbbak a Microsoft magyar nyelvű termékei
- Alkalmatlanság miatt felfüggesztették a személyügyi rendszer pályázatot
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
- Kiemelkedően jó Grepton eredmények a Microsoft támogatási pályázatán
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
- A Microsoft a régió legjobb munkahelye
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.