Westel: 2004-ben elindulhat az UMTS szolgáltatás Magyarországon
Videotelefonálással egybekötött UMTS bemutató
Magyarországon a 3G-s (UMTS) mobil szolgáltatási licencek kiadásáról,
mondta Sugár András a Westel Mobil Rt vezérigazgatója, a társaság
alapításáénak 10. évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
Bodnár szerint az lenne célszerű a kormányzat, a szolgáltatók és a leendő ügyfelek számára is, ha alacsony díj befizetésével lehetne megkezdeni a szolgáltatást. Mint mondta, a koncessziós szerződésben rögzíteni kellene azt, hogy a szolgáltatók a szolgáltatás sikerességéhez kötött adójellegű befizetés formájában fizessenek az államnak. Mint mondta, a 2004-es költségvetés tervezetében szereplő 15 milliárd forintos bevételei terv az UMTS licenc díjból korrekt összegnek látszik, 3-4 jogosultság kiadása esetén.
Bodnár hozzátette, a kiírás szerinti feltételek lehetővé teszik, a Westel nem zárkózna el attól, hogy a leendő szolgáltatók közösen építsék ki az UMTS szolgáltatáshoz kellő infrastruktúrát - osztozva ezzel annak költségein és így olcsóbbá téve a szolgáltatást. Mint mondta, jelenleg is több száz adótornyot használ közösen a három magyarországi GSM szolgáltató - hiszen nem cél az ország telerakása antennákkal és a szolgáltatók közötti verseny már régen nem a lefedettségről szól.
A háromszereplős magyar GSM piacon piacvezető Westelnek jelenleg 3,6 millió ügyfele van és mint Sugár kiemelte, a cégnek így egyedül annyi ügyfele van, mint az összes magyarországi vezetékes telefon szolgáltatónak együtt. A Westel a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy születésnapja alkalmából novembertől 3 hónapig minden ügyfele havi 30 MMS-t küldhet ingyenesen, akár más szolgáltatók hálózatába is.
Kapcsolódó cikkek
- MTA és T-Mobile: újabb mobiltársadalom-kutatási kötet
- Használt mobilért jelentős kedvezmény 3G-képes készülékre a Pannonnál
- Közösségi portál a Pannontól
- A Synergon beszállna a virtuális mobilszolgáltatásba
- Internet szabadon és könnyedén a Pannon új csomagjaival
- Az Antenna Hungária és a T-Mobile mobiltelevíziós kísérletet indított
- Ingyenes postafiók a Pannontól
- T-Mobile mobilinternet: kétszer annyi változatlan áron
- Nyáron indul a negyedik cseh mobilszolgáltató, az U:fon
- Mobilszolgáltatók szövetkeznek a Google ellen
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.