Véget ért a Sulinet XP pályázat
A Microsoft Magyarország a Sulinet Expressz kormányzati támogatási program aktív résztvevőjeként 2003 júniusában indította útjára a "Sulinet XP" elnevezésű pályázatot. Az "Én és a számítógépem" témakörben meghirdetett pályázatra bármely művészeti ágban nevezhettek a jelentkezők, nem kellett semmiféle korlátokhoz alkalmazkodniuk.
"A Sulinet XP pályázattal azt szerettük volna elérni, hogy a fiatalok ne csupán termékeink felhasználói legyenek, hanem gondolják végig a számítógépükhöz, valamint a számítástechnikához fűződő érzéseiket, gondolataikat, és próbálják meg ezt a saját módjukon kifejezni" - mondta Pozsony Balázs, a Microsoft Magyarország termékmenedzsere. "A pályázat eredeti beadási határideje szeptember 5-e volt, de a nyár folyamán nagyon sok kérés érkezett a pályázati határidő meghosszabbítására, így október végéig adtunk haladékot az esetleges jelentkezni vágyóknak. A hosszabbítás megérte: a beküldött pályaművek száma minden várakozásunkat felülmúlta."
A beérkezett pályaművek zsűrizésére november elején került sor. A beérkezett pályaművek sokszínűségéhez híven, a zsűri tagjai is különféle területeket képviseltek, így lehetővé vált a több szempontból való komplex értékelés. A zsűri tagjai voltak: Alföldi Róbert színművész; Barabás Éva műsorvezető; Kaszás György, a McCann-Erickson reklámügynökség kreatív igazgatója és Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.
A beérkezett pályaműveket két külön korcsoportban bírálták el. A 7-12 éves korosztály győztese egy belföldi utazásra mehet családjával, a 13-18 éves korosztály nyertese pedig elutazhat Redmondba, a Microsoft központjába. A két fődíjon kívül gazdára talált még hat darab digitális fényképezőgép és tintasugaras nyomtató, valamint számos számítógépes kormány és Microsoft Zoo Tycoon, illetve Rise of the Nations játék.
A Sulinet XP pályázat eredményhirdetésére és a díjak átadására november 29-én, szombaton került sor a Westend City Center mozijának egyik termében, melynek előterében a 32 db nyertes pályaművet is kiállították. A díjátadás után a nyertesek még egy plusz ajándékot kaptak a Microsofttól, ugyanis megnézhették a "Némó nyomában, avagy egy bohóchal kalandjai" című animációs filmet.
"A zsűrinek nagyon nehéz dolga volt az elbíráláskor, ugyanis jó néhány igazán különleges alkotás is érkezett; küldtek zeneszerzeményeket, maketteket, verseket, írásokat, üvegfestéseket és még riportfilmet is. A beérkezett alkotások magas színvonalát mutatja, hogy nagyon sok helyen hirdettünk holtversenyt, ugyanis néhány esetben tényleg nem letetett egyértelműen dönteni. Úgy vélem, a nyertesek joggal lehetnek büszkék magukra; megküzdöttek a győzelemért" - mondta Vityi Péter a Microsoft Magyarország vezérigazgatója. "A Sulinet XP pályázatra beérkezett alkotások száma, és az egyes pályaművek tartalma egyértelműen bizonyítja, hogy a felhasználók kötődnek számítógépeikhez. A gépek egyre sokoldalúbb felhasználhatósága és mindennapi életünkbe való bekapcsolódása révén valamiféle sajátos viszony alakul ki az ember és a gép között. Mi azon dolgozunk, hogy termékeink elősegítsék e kapcsolat kialakulását és fejlődését" - tette hozzá Vityi Péter.
A zsűri által kiválasztott nyertesek mellett azok a pályázók is jutalomban részesültek, akik a legelsők között küldték be pályázataikat, ugyanis az első száz beküldő Microsoft testtáskát kapott ajándékba.
A Sulinet XP pályázat nyertes pályaművei 2003. december 5-ig megtekinthetők a Westend City Center mozijának előterében.
Kapcsolódó cikkek
- Microsoft Dynamics: minden napra egy új ügyfél
- Közösségi Technológiai Központ nyílik Tatabányán
- Rátz Tanár Úr Életműdíj - hetedszer
- Június 30-ig még olcsóbbak a Microsoft magyar nyelvű termékei
- Alkalmatlanság miatt felfüggesztették a személyügyi rendszer pályázatot
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
- Kiemelkedően jó Grepton eredmények a Microsoft támogatási pályázatán
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
- A Microsoft a régió legjobb munkahelye
- Kiírták az "Év információvédelmi diplomadolgozata" pályázatot
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.