Az XAPT harmadszor a legjobb Microsoft Business Solutions-partner

forrás Prim Online, 2004. október 7. 17:00
Dr. Schvarcz Zoltán az XAPT Hungary Kft. ügyvezető igazgatója vehette át a legjobb hazai Microsoft Business Solutions partnernek járó kitüntetést Steve Ballmertől, a Microsoft vezérigazgatójától a mai üzleti reggelin.
A tavalyi év folyamán 18, összesen mintegy 60 Axapta rendszert helyezett üzembe az XAPT, ezzel az Axapta vállalatirányítási rendszerek hazai bevezetések túlnyomó többségét valósította meg.

"A Microsoft stratégiájában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlett vállalatirányítási, illetve - most, legújabban - CRM rendszerek" - mondta dr. Schvarcz Zoltán az XAPT Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, és hozzátette, hogy "továbbra is az élen kívánunk járni a középvállalati kör hatékonyságát és működését támogató informatikai rendszerek megvalósításában."

Az XAPT elsősorban a középvállalati körben sikeres, például az első EU-s támogatással megvalósuló rendszer megvalósításában is részt vesz, a nyíregyházi Marso Kft-nél.

A Microsoft minden évben több kategóriában tünteti ki partnereit, az XAPT már harmadik alkalommal vehette át a Microsoft Business Solutions partnernek járó díjat, amely a cég folyamatos sikeres munkájának elismerése.
Kulcsszavak: Xapt-hu

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52