Ismét nyereségzónában az Alcatel

MTI Sajtóadatbank, 2004. október 29. 09:43
A tavalyi év veszteséges harmadik negyede után az idei harmadik negyedre visszatért a nyereségzónába az Alcatel - Európa legjelentősebb távközlési berendezéseket gyártó cége -, és egész éves eredmény-előrejelzését is megerősítette.
Adózott eredménye 84 millió euró lett a tavalyi harmadik negyed 284 milliós veszteségét követően.

Üzemi eredménye 271 millió euróra nőtt a korábbi 172 millió euróról.

A cég a negyedben mindenekelőtt a mobilhálózati berendezések iránti növekvő keresletből profitált.

A cégvezető várakozásai szerint az idei éves forgalom és adózott eredmény növekedése - stabil euro-dollár árfolyam mellett - az egyszámjegyű tartomány felső felében lesz.

A társaság adózott eredménye 23 millió euró volt a júniussal végződött második negyedévben, elemzők 6 millió euró adó utáni veszteségre számítottak. Egy évvel korábban 675 millió euró volt a hiány.

A második negyedévben 3,078 milliárd euróra nőtt az árbevétel az egy évvel korábbi 2,967 milliárdról.

Az Alcatel, amely az elmúlt három évben végrehajtott költségcsökkentő programnak köszönhetően kezd magára találni, úgy látja, hogy évek óta először érzékelhetők a fellendülés jelei az optikai hálózatok piacán. Fellendítette az üzletmenetet a szélessávú
internet-hozzáférés beruházásainak bővülése, valamint a vállalati belső kommunikációs rendszerek iránti igény növekedése is.

Tavaly egész évi vesztesége 4,745 milliárd euróról 1,944 milliárdra csökkent. Egész évi értékesítési árbevétele 16,547 milliárd euróról 12,513 milliárd euróra esett vissza.

Az Alcatel 11,48 euró volt a párizsi értéktőzsdén csütörtökön kora délelőtt, 2,50 százalékkal magasabb a szerdai 11,20 eurós zárónál. Csütörtökön 11,60 eurón nyitott, január óta 12,44
százalékkal drágult, - azóta 14,82-8,77 euró között mozgott - egy év alatt 0,78 százalékkal lett olcsóbb.
Kulcsszavak: +mérleg Alcatel

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36