Megállapodás született Brüsszelben a távközlési adatok megőrzéséről

MTI Sajtóadatbank, 2005. december 5. 09:42
Több hónapi vita után Brüsszelben, az EU-tagállamok igazságügyi minisztereinek pénteki tanácskozásán végre egyezség született arról az uniós jogszabály-tervezettől, amely egyes távközlési adatok megőrzését írja elő a tagállamok telefonos cégeinek, internet-szolgáltatóinak.
Ez a megállapodás - ha azt néhány hét múlva az Európai Parlament is jóváhagyja - jelentős előrelépés lehet a terrorizmus elleni küzdelemben. Petrétei József magyar igazságügyi miniszter újságíróknak elmondta: szó sincs lehallgatásról, a szolgáltatók nem a beszélgetések, e-mailek tartalmát, hanem például a kapcsolatfelvétel időpontját, időtartamát, a hívott számokat őrzik majd meg.

Ám ezek az adatok is jelentős segítséget adhatnak a terrorizmus, vagy egyes más súlyos bűncselekmények miatt nyomozó szerveknek – ez magyarázza, hogy az EU soros brit elnöksége miért sürgette annyira az egységes jogszabály meghozatalát. A britek a nyári londoni terrormerényletek után soros elnökségük egyik legfőbb céljának mondták e kérdés megoldását.

Az egyik legnagyobb vita a megőrzés határidejéről szólt. Végül az a megoldás született, hogy a tagállamok maguk dönthetnek, mely adatok megőrzésére kötelezik a szolgáltatókat, s a megőrzés mennyi időre szól: ez utóbbi azonban nem lehet kevesebb hat hónapnál, s több 2 évnél. (Az Európai Parlament idén novemberben legfeljebb egy évet hagyott jóvá, azaz itt még lehetnek viták a tagállamok és a törvényhozás között.) Komoly nézeteltérések voltak korábban arról is, hogy az úgynevezett "sikertelen hívások" adatait meg kell-e őrizni. Az egyik tábor azzal érvelt, hogy ezzel a módszerrel, azaz bizonyos telefonszámok felhívásával robbantották fel a 2004 márciusi madridi terrormerényleteknél használt pokolgépeket, tehát igenis szükség van a lépésre - más országok, így például a németek viszont attól tartottak, hogy ez túl nagy költséget ró a szolgáltatókra, s így ellenezték az intézkedést. Végül kompromisszum született: azokban az országokban, ahol a szolgáltatók már eddig is tárolták az ilyen adatokat, ott ezeket kötelező lesz megőrizni, ahol viszont nem létezett ez a módszer, ott az adott állam hatóságai dönthetnek bevezetéséről, vagy elhagyásáról. S az is a tagállamok hatásköre maradt, hogy kárpótolják-e a telefonos cégeket, internet-szolgáltatókat a pluszköltségekért, vagy nem.

Petrétei József elmondta, hogy Magyarországon már most is 3 évig kell tárolni a legfontosabb adatokat a szolgáltatóknak, s ezeket a hatóságok bűnfelderítési célból kikérhetik. Így azután adatvédelmi szempontból a miniszter nem számít ellenvetésre, bár elismerte: az azért még szabályozni kell majd, hogy mely szervek férhetnek hozzá ezekhez az információkhoz. Egyben leszögezte: ha a 3 év letelik, az adatokat meg kell semmisíteni, nem lehet azokat a végtelenségig őrizni.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32