Idén is sikerrel zárult a HP Magyarország konferenciája
Az idei rendezvény főbb célkitűzései, hogy résztvevők segítséget kapjanak az Alpha és PARISC migráció témájában, megismerjék a HP Integrity egyedi előnyeit, úgy mint virtualizáció és particionálás, valamint hogy felismerjék a gyakorlati előnyeit a konszolidációnak és katasztrófatűrő megoldásoknak. Az eseményen interaktív módon nyílt lehetőség a konzulensekkel együtt a legjobb megoldások kitalálására és azok megvitatására.
Az egyeztetések alkalmával a résztvevők körüljárták az IT virtualizáció, az IT konszolidáció, a katasztrófatűrő megoldások, és a HP Alpha migráció témakörét. Tapasztalt workshop-vezetők segítették az elképzelt nagyvállalatok informatikai problémáinak a megoldását. Az ügyfél-szituációkat, az "ügyfél" üzleti környezetét - IT infrastruktúra, célok, kívánt eredmények és reális lehetőségek - a konzulens partnerek a HP-szakértőkkel együtt, közösen gondolták végig. Ebben az évben mintegy 50 informatikai szakember vett részt a közös gondolkodásban.
A nap eredményeként négy esettanulmány készült a szükséges megoldások és a mérhető előnyök eredményeként, azaz négy kereskedelmi és konzulens csapat vált még elfogadottabb szakértőjévé az adott témáknak.
Kapcsolódó cikkek
- Fizetni vagy nem fizetni – ez itt az info-kérdés
- A kis- és középvállalatok versenyképességéért - workshop és kiállítás
- Grepton Folyamatok e-Z-ig Szakmai Konferencia
- Forum Nokia technológiai napok Magyarországon
- Systems' Day konferencia - először
- IDC: Adattár-virtualizációs és adatközpont konferencia 2007
- Marketing 2.0: üzenetek helyett dialógus
- Májusban Budapest a projektmenedzsment világ fővárosa
- Valós és virtuális JavaOne a környezettudatosság jegyében
- SPSS adatbányászati és adatelemzési konferencia - ötödször
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.