Synergon-aktivitás az egészségügyben és az önkormányzatoknál
Az önkormányzati szektor eredményei. A GVOP keretében kiírt pályázatok egyrészt a szolgáltató önkormányzat e-ügyintézés magasabb szintre emelését, kistérségi szélessávú internet infrastruktúra kiépítését, valamint az önkormányzati vagyon másodlagos hasznosítását támogatják. Az önkormányzati piac kevés szereplős új piac, ahol az üzletágnak 2006. első hat hónapjában sikerült markánsan megjelennie. A Synergon a kistérségi önkormányzatoknak nyújtott komplex informatikai megoldások biztosítását vállalta fel. A 2005-ben elindított országos kistérségi és önkormányzati roadshowjával alapozta meg az idei év eddigi eredményeit. A 2006-os projektek:
A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) 4.4.2-es pályázata Magyarország elmaradott régióiban, illetve kistérségeiben fekvő települések és e települések társulásai számára a szélessávú Internet kiépítésével kívánja elősegíteni a felzárkózást, javítani a lakosság életminőségét, a helyi vállalkozások versenyképességét.
A Synergon a sárbogárdi székhelyű Szélessávú Közmű Kiépítése Társulás részére, a GVOP 4.4.2 pályázat keretein belül, szélessávú internet elérést biztosító hálózatot építsen ki. A hálózat Sárbogárd mellett Hantos, Nagylók és Mezőszilas polgárait szolgálja ki.
A Synergon építi ki a Gönc és Térsége Informatikai Társulás részére az önkormányzati tulajdonú szélessávú internet hozzáférést biztosító hálózatot. A hálózat Gönc mellett Kéked, Pányok, Abaújvár, Zsujtán, Tornyosnémeti, Hidasnémeti, Hernádszurdok, Telkibánya és Göncruszka lakosait szolgálja majd ki.
A GVOP pályázatain nyertes szarvasi központú Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás és az Abaújszántó és Környéke Településeinek Kistérségi Társulása által kiírt közbeszerzési eljárások eredményeiként a Synergon tervezi meg és építi ki azokat a települések közötti és településeken belüli gerinchálózatokat, valamint csatlakozási pontokat, amelyek Abaújszántó és Szarvas térségekben mindösszesen kétezer-háromszáz család részére biztosítják a szélessávú Internet elérhetőségét.
A GVOP 4.3.2-es pályázata az önkormányzati adatvagyon másodlagos hasznosítását támogatja. A GVOP 4.3.2-n sikeresen pályázó Budakeszi Önkormányzat által kiírt közbeszerzési eljárás nyerteseként a Synergon portál megoldást és térinformatikai rendszert szállít az önkormányzat részére.
A sajtótájékoztatón munkatársunk a következő további információkat kapta. Az öt önkormányzati projekt szerződésállománya 900 millió forint; az 1-1,5 év időtartamú projektek idén kezdődnek (vagy már megkezdődtek). A Synergon a projektnyerő kistérségi önkormányzatoknak szaktanácsadással az oktatás terén is tud segíteni. A szélessávú internetre vonatkozó kistérségi projekteknél a minimális sávszélesség 512 kbit/s, a telephelyek között optikai gerinchálózat épül ki.
A tájékoztatón az is elhangzott, hogy Európai Uniós pályázati források felhasználásával a Synergon önkormányzati üzletága építette ki a magyarnándori általános iskola új számítástechnikai oktatótermét. Az informatikai infrastruktúra kiépítésén túl a pályázati kiírásnak megfelelően a Synergon szállította a szükséges hardvereket, hálózati eszközöket és szoftvereket is. Az Országos Szakképzési Tanács előterjesztése alapján született oktatási miniszteri döntés értelmében kiírt közbeszerzési eljárás nyerteseként a Synergon nyolcvanhat magyarországi középiskolának szállít WiFi (szélessávú vezeték nélküli) hálózatok kialakításához eszközöket és szolgáltatásokat. A két megbízás együttes értéke közel százmillió forint.
Kapcsolódó cikkek
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Synergon tőkét emel a cseh leányvállalatában
- Új stratégiát hirdet a veszteséges Synergon
- Synergon: kisebb bevétel, nagyobb veszteség
- Megsemmisített iratok - megszüntetett GVH-eljárás
- Philips noteszgép ergonómikus felépítéssel
- Lakossági légszennyeződés-előrejelzés Londonban
- Magzati szívmonitoring a Pannontól
- A Synergon beszállna a virtuális mobilszolgáltatásba
- Synergon-Cisco: újra rendszerintegrátori együttműködésben
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.