A Microsoft leállítja a Virtual PC for Mac fejlesztését
Milkovits Gábor, 2006. augusztus 9. 20:10
A Microsoft az Apple fejlesztői konferencián (WWDC) bejelentette, hogy nem fejleszti tovább Virtual PC szoftverét, amely lehetővé teszi Windows operációs rendszer emulált futtatását Mac számítógépeken.
A Microsoft januárban, az új Intel-alapú Mac gépek megjelenésekor már bejelentette, hogy a Virtual PC jelenlegi verziója nem kompatibilis ezekkel. Mivel a szoftver szorosan kapcsolódik a korábbi, Power-alapú Mac hardverhez, az új számítógépekhez egy teljesen más alkalmazás kidolgozására lenne szükség. Ilyenek azonban egyre nagyobb számban bukkannak fel más gyártóktól, mint például az Apple saját, Boot Camp nevű PC-virtualizációs szoftvere, vagy a Parallels Desktop termék, amelyek ráadásul észrevehetően gyorsabbak is, mint a Virtual PC. A Microsoft álláspontja szerint az ilyen és hasonló megoldások, egy teljes Windows operációs rendszerrel kiegészítve, abszolút mértékben kielégítik a felhasználók azon igényeit, hogy Windows-alapú alkalmazásokat futtathassanak Intel-alapú Mac számítógépükön.
A Microsoft a bejelentéshez azt is hozzáfűzte, hogy a jelenlegi Virtual PC felhasználók számára továbbra is biztosítják a szoftverhez a terméktámogatást.
A Microsoft a bejelentéshez azt is hozzáfűzte, hogy a jelenlegi Virtual PC felhasználók számára továbbra is biztosítják a szoftverhez a terméktámogatást.
Kapcsolódó cikkek
- Négy kritikus javítás kiadására készül a Microsoft
- Több előzetes részlet a Microsoft-frissítésekről
- A Windows-frissítőt használják ki hackerek
- Dollármilliárdos Microsoft-Lenovo szoftverüzlet
- Mac táblagép koncepciómodell
- Hibás MacBook akkuk, Apple javítás
- 25 Mac OS X-hibát javít az Apple frissítőcsomag
- Mac Pro már 8 magos processzorral
- Apple Final Cut Studio 2 filmvágók számára
- Fél évet késik a Mac Leopard operációs rendszer