Évi 11 százalékkal nő az on-line hirdetési piac idehaza
A magyar előrejelzések szerint az idén több mint 60 százalékkal, 400 millió forintra nő a keresőhirdetési piac, ami annak is köszönhető, hogy az úgynevezett kulcsszóárak tarifái magasabbak, s a piacra újonnan belépők nagyobb kulcsszavas listát használnak.
A keresőszavas hirdetési piac lényege, hogy a felhasználó nem kéretlen, például felugró ablakban megjelenő reklámot kap, hanem beütve egy általa keresett szót, ezzel összefüggő internetes oldalak és tartalmak jutnak el hozzá.
A világszintű dinamikus fejlődés mozgatórugója, a keresőmarketing, ami az on-line költések közel felét teszi ki. Európában az emberek közeledése az internet felé ugyan óvatosabb, mint Amerikában, de itt is egyre többen felismerik az on-line kulcsszavas reklámban rejlő lehetőségeket.
Kálmán Tamás, a kulcsszavas internet reklámmal foglalkozó ETARGET cég magyarországi vezetője ezzel összefüggésben elmondta: ezt a szolgáltatást egyelőre még inkább a kisebb vállalatok veszik igénybe az ár-hatékonyság kedvező aránya miatt, de egyre több multinacionális cég is érdeklődik iránta. A cél mindegyikük számára ugyanaz, vagyis megtalálni azt a hirdetési formát, amivel a fogyasztót a leghatékonyabban és legkevésbé zavaró módon tudják elérni.
Az on-line hirdetés a médián belül a legdinamikusabban fejlődő szektor: egy tanulmány szerint a megkérdezettek 67 százaléka elfogadja a finomabb on-line hirdetéseket, aminek köszönhetően ingyenesen hozzáférhetnek a weboldalakhoz. A többség rákattint a hirdetésekre, csaknem minden második felhasználó pedig további információt keres.
Kapcsolódó cikkek
- A Microsoft készen áll a reklámpiaci szerepre
- Etarget: 28 százalékkal nő az internetes hirdetési piac
- Amerikai befektető vásárolja meg a Webreklám.hu-t
- A Káoszból kivezető út - a reklám- és médiapiac jövője
- A Google rádiós reklámokat is értékesít
- A vártnál gyorsabban nő az online reklámpiac
- Termékelhelyezés a digitális technikák segítségével
- Az elektronikus reklámpiac mérete 2006-ban 73 milliárd forint volt
- Beyoncé reklámozza a Samsung Ultra Music telefonját
- Egyesült Államok: tavaly 34 százalékkal nőttek az online hirdetési kiadások
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.