Arculatváltás a Sony Ericsson-nál
A márkaarculat új, ragyogó színeket tartalmaz, amelyeket szándékosan választottunk, hogy kitűnjünk a technológiai márkák által manapság leginkább alkalmazott fehér, szürke és kék árnyalatok közül. Az új színek mellett egy erőteljes központi koncepció is megjelenik, amely két fő összetevőből áll – egy szöveges üzenetből és a Sony Ericsson logója által kiváltott érzés kifejezéséből.
A szabályok egyszerűek: az üzenet mindig az „Én” („I”) szóval kezdődik, amelyet a logó követ, és végül az emberek által szeretett, kedvelt vagy érdekesnek tartott dolgokra vonatkozó üzenet zárja. Ez a keret számtalan módon, bármely nyelven alkalmazható, ezáltal vizuálisan és közvetlenül kapcsolódást kialakítva a közönséggel.
Wágner Tibor, a Sony Ericsson közép-kelet-európai igazgatója kifejti, hogyan kapcsolódik az arculat a közönséghez: „Amikor az ember rátekint erre a logóra, azonnali kapcsolat jön létre az egyén és a Sony Ericsson márka között. Az üzenet lényege, hogy szuverén egyéniségként kezeli az embereket – nem próbálja megmondani, hogy mit gondoljanak a Sony Ericssonról, hanem tükrözi, amit valójában gondolnak. Ez nem csak egy hagyományos, statikus márkaarculat. Terveink szerint széles körben alkalmazzuk majd az interaktív médiát, hogy világszerte párbeszédet kezdjünk megrendelőinkkel, és velük együtt kezdjük meg a márkaüzenetek kialakítását”
„Az emberek tudni szeretnék, hogyan tehetik jobbá az életüket a termékeink – hogyan kapcsolódhatnak, mennyi szórakozást nyújtunk, mennyivel nő munkájuk hatékonysága, és ez csak néhány példa a sok közül. Az új márkaarculatunk ezeket az üzeneteket nagyon egyszerűen fogalmazza meg” – foglalja össze Wágner Tibor.
Az egyszerűség az alapgondolat, amely a Sony Ericsson üzleti tevékenységének minden szintjét áthatja, a terméket tervezésétől egészen a marketingig, ezért az új márkaarculat is a vállalat ezen megközelítés iránti elkötelezettségét fogja tovább erősíteni.
A Wolff Olins véleménye szerint: „Az alapkoncepció egyszerű és rugalmas, így könnyen kivitelezhető, és biztosítható a konzisztenciája bárhol és bárhogyan is alkalmazzák. Minden nyelvre tökéletesen jól lefordítható, és a szükséges összetevők könnyen megtalálhatók – egy előre meghatározott színpaletta friss, élénk színekkel, valamint egy általánosan elérhető tipográfia. Bármilyen közegben, bármilyen adathordozón jól mutat, így teljesen általánosan használható.”
Kapcsolódó cikkek
- A Mail2Web.com a Microsoft Partner Programban
- Az Acer a PC piac harmadik legnagyobb gyártója
- Új pr munkatárs a Sakkomnál
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Dell cáfolja a kivonulást az LCD TV piacról
- Az Algotech a One on One Kommunikációt választotta
- Bonyodalmak a Telenor keleti részesedéseinél
- A Deutsche Telekom 1,4 milliárd eurót adna a holland Orange-ért
- Kilép a Dell az LCD TV üzletágból?
- Az Avnet Romániában terjeszkedik
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.