PONT Rendszerház - az EMEA-térség 38. leggyorsabban fejlődő cége
Az 1996-ban alakult PONT Rendszerház Kft. iratkezelési és ügykövetési megoldásokat szállít szoftveres támogatással. A társaság az idén indult először a versenyen, s a 2001 és 2005 között elért 165 százalékos árbevétel növekedésének köszönhetően máris a 38. helyen végzett.
A vállalkozás már az első teljes pénzügyi évben, 1997-ben nyereséggel zárt. Az első éves forgalmat 9 év alatt sikerült megtízszerezni, s a kezdeti 3 főből mára 30 fős szoftverfejlesztő céggé vált.
A társaság tavaly 200 millió forint árbevételt és 10 millió forint adózás előtti eredményt ért el. Az idén a bevétel várhatóan 260 millió forint fölötti lesz, míg az adózás előtti nyereség 15 millió forintot tesz ki.
Kapcsolódó cikkek
- Technology Fast 50: Ismét lehet jelentkezni
- Intelligens dokumentumrendszerezés
- A PONT rendszerház a magyarok között az ötödik
- XAPT Hungary Kft.: Nemzetközi díjak és elismerések
- A HáziPatika.com az előkelő 13. helyen
- Az Alerant Közép-Európa cégeinek élvonalában
- A "gyorsan fejlődők" élmezőnyében az Adverticum
- Az idei Technology Fast 50 verseny első díját a lengyel Blue Media Sp. z o.o. nyerte
- Közép-Európa leggyorsabban növekvő technológiai cégei
- "Technology Fast 50": A leggyorsabban növekvő közép-európai technológiai vállalkozások
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.