Oroszország: harc a vadprivatizációiban elvesztegetett vagyon visszaszerzéséért
A Szvjazinveszt 75 százaléka mínusz egy részvénye állami tulajdonban van. A Szvjazinveszthez tartozik a legnagyobb moszkvai vezetékes szoltáltató, az MGTS 28 százaléka, továbbá hét körzeti szolgáltató és a távolsági beszélgetésekre monopólummal rendelkező Rostelecom. Az AFK Sistema távközlési részlege, a Comstar hat körzeti szolgáltatót vásárolt már Oroszországban tavaly október óta, és az MGTS 67 százalékát is megszerezte, piaci vásárlásokkal.
A Szvjazinveszt negyedét 1997-ben Soros György vásárolta meg, de 2004-ben az általa fizetett ár harmadáért, 625 millió dollárért eladta a Blavatnik-Vekszelberg-féle társaságnak. Soros akkor úgy nyilatkozott, hogy "ez volt életem legrosszabb befektetése".
A Szvjazinveszt jövőjéről számtalan híresztelés terjed Moszkvában. Annyi bizonyos, hogy az orosz kormány régóta halogatja a további privatizációt, amelyre az AFK Sistema-Comstar az egyik fő várományos, legalábbis e társaság saját korábbi közlése szerint. Lehet, hogy a Szvjazinveszt holdingot egyesítik a leányvállalataival, és a csoportban 51 százalékig terjedő részt tartana meg a kormány. De az is lehet, hogy nem privatizálják tovább a Szvjazinvesztet: erre az eshetőségre is célzott German Gref orosz gazdasági miniszter még a nyár végén.
Az AFK Sistemát pedig a maga részéről a Deutsche Telekommal is hírbe hozták: sajtójelentések szerint szóba került, hogy az AFK Sistema átadja orosz távközlési érdekeltségeit a Deutsche Telekomnak, és cserébe akár 20 százalékot is kaphatna a német távközlési cégből, amely a legnagyobb Európában. A német gazdasági miniszter azonban november végén azt mondta, hogy tudomása szerint nem zajlanak ilyen tárgyalások.
Kapcsolódó cikkek
- Megvehetik az Avayát - új kommunikációs menedzser változat
- Ericsson: három lábon állás a stratégia
- Nyáron indul a negyedik cseh mobilszolgáltató, az U:fon
- Megújultak a T-Pont üzletek
- Privatizálják a Telekom Srpskét
- Nagyszabású elbocsátások brit távközlési szolgáltatóknál
- Folyamatos bővítések és újra meghívóküldés az iWiW-en
- Bővülő portfolió, új lehetőségek és szolgáltatások a T-Online-nál
- Allround: világelső tanúsítvány, sikerév
- A Tele2 nagy orosz akvizíciója
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.