Újabb három vállalat részesül a Microsoft és a Novell együttműködésének előnyeiből
megoldásokra vonatkozó tervek döntő tényezők voltak választásuk során.
2006. november 2-án a Microsoft és a Novell több megállapodást is bejelentett, amelyek célja a két vállalat termékeinek jobb együttműködését biztosító megoldások fejlesztése, értékesítése és támogatása. Ezek a megoldások hatékony virtualizációs lehetőségeket, valamint a Microsoft és a Novell termékeinek jobb együttműködését kínálják. Emellett mindkét vállalat támogatást nyújt saját termékeihez.
A Microsoft és a Novell közös, a Penn, Schoen & Berland Associates Inc. független piacelemző cég által végzett, 201 informatikai szakembert megkérdező felmérése szerint a válaszadók több mint 90 százaléka egyetért a Microsoft és a Novell közötti megállapodással, és úgy véli, hogy az informatikai rendszerek együttműködésének javítása előnyöket biztosíthat ügyfelei számára. A felmérés eredményei Eddig több mint 16 000 új SUSE Linux Enterprise-tanúsítványt aktiváltak a Microsoft és a Novell együttműködési megállapodásának keretében.
Kapcsolódó cikkek
- Négy kritikus javítás kiadására készül a Microsoft
- SAP-Novell: Közös Linux-támogatás
- Novell-SAP LinuxLab közös fejlesztés
- Több előzetes részlet a Microsoft-frissítésekről
- A Microsoft mondja a Linux-tábornak, hogy nagyfejű...
- Csak a Linux-kernel 42 Microsoft-szabadalmat sért
- A Windows-frissítőt használják ki hackerek
- Dollármilliárdos Microsoft-Lenovo szoftverüzlet
- Intelligens, automatizált nagyvállalati Linux-felügyelet
- 5 Microsoft biztonsági frissítés kedden
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.