Synergon: 866,5 millió forint veszteség

MTI Sajtóadatbank, 2007. február 15. 09:10
A Synergon Informatika Nyrt.-nek tavaly 866,5 millió forint adózás utáni vesztesége volt, szemben az egy évvel korábbi 487,5 millió forint nyereséggel - hozta nyilvánosságra a társaság szerdán.
A nem auditált, konszolidált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint összeállított adatok alapján a Synergon 2006-ban 21,677 milliárd forint árbevételt ért el, 11 százalékkal többet az előző évinél.

A negyedik negyedévben a bevétel lényegében megegyezett az egy évvel korábbi 7 milliárd forinttal, az adózás utáni veszteség 623 millió forint volt, szemben a bázis 381 millió forint nyereségével.

Az anyavállalatra jutó adózás utáni veszteség tavaly 789,5 millió forintot, a negyedik negyedévben pedig 627,5 millió forintot tett ki. Egy évvel korábban az éves nyereség 496, a negyedik negyedéves pedig 358,3 milliárd forint volt.

A jelentés emlékeztet arra, hogy a tavaly szeptemberben megválasztott új igazgatóság pénzügyi és szervezeti átvilágítást kezdeményezett a társaságnál. Ennek eredményeképpen megszüntették a nagyrészt adminisztratív feladatokat ellátó regionális irodát, ami a jövőben a mintegy 442 millió forint éves költség felének megtakarításával jár.

A negyedik negyedévben további személyi illetve szerkezeti változások történtek. A jelentés szerint a szervezeti átvilágítás következményeként létrehozott új struktúra rugalmasabban és hatékonyabban képes kiszolgálni a piaci igényeket, valamint lehetővé teszi az eredményesebb működést.

A Synergon a gyorsjelentés szerint törekedett arra is, hogy átláthatóbban működjön: ennek következtében az anyavállalatban a le nem zárt projektek óvatosabb értékelése 111 millió forintos, a fel nem használt, éves rendes szabadságokra képzett céltartalékok 37 millió forintos, míg a szoftverek terven felüli értékcsökkenése és a készletek terven felüli értékvesztése, illetve selejtezése 86 millió forintos veszteséget okozott. A versenyhivatali és munkaügyi bírság az átszervezés-leépítés költségével együtt 173 millió forintot tett ki.

A leányvállalatok év végi értékelése során a Synergon 460 millió forint befektetési értékvesztést könyvelt el, amiből 390 millió forint az cseh Infinity, 21 millió forint pedig a horvát Span goodwill után képződött. Ezen túlmenően a csoport további 49 millió forintot különített el a Span befektetései után. A külföldi leányvállalatok eredménykimutatásában az Infinitynél 198 millió forint, míg a Spannál 44 millió forinttal zárult az előző évekről áthúzódó tételek számszerűsítése. Mindezek következtében tavaly több mint 1 milliárd forint egyszeri költség merült fel.

A Synergon jegyzett tőkéje tavaly december végén 1,91 milliárd forint volt, ugyanannyi, mint egy  évvel korábban. A saját tőke egy év alatt 7,122 milliárd forintról 5,563 milliárd forintra csökkent.

A társaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde jegyzett "A" kategóriájában kereskednek, keddi záróára 1350 forint volt. A papír ára az elmúlt egy évben 607 forint és 1390 forint között mozgott.
Kulcsszavak: +mérleg Synergon

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36