Precedens: összesen 24 év börtön internetes terrorizmusért
Most először döntött úgy bíróság, hogy ilyen jellegű bűntényért letöltendő börtönbüntetést szab ki, ezzel precedenst teremtve az angol joggyakorlatban, de az eljárás kimenetele az egész uniós bírósági gyakorlatot is befolyásolhatja.
A három elkövető Al-Kaida kapcsolatokkal rendelkezett és olyan információk áramlását segítették elő, melyek nem muszlimok megölését segítették volna elő. Az áprilisban a kelet-londoni Woolwich Crown Court bíróságon kezdeményezett eljárás keretén belül a marokkói születésű Younes Tsouli, Waseem Mughal és a jordániai születésű Tariq al-Daour először nem vallotta magát bűnösnek. A meglehetősen gyorsan lefolytatott per végkimeneteleként a jelenleg londoni lakos Tsouli 10 évet, a kenti Mughal hét és fél évet, a londoni al-Dour hat és fél évet kapott.
A három férfi lopott hitelkártyák segítségével hozott létre weboldalakat, melyek Al-Kaida propagandaanyagokat terjesztettek, köztük nyugati túszok lefejezésére bíztattak. Oldalaik egyben toborzásra is szolgáltak, öngyilkos merényletekhez kerestek jelentkezőket Irakba és a világ minden részére, és elérhetővé tettek mérgek és bombák készítéséről szóló anyagokat is.
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.