Elektronikus útdíjfizetési rendszer: négyen pályázhatnak az ötvenmilliárdos beruházásra

Takács Zsolt, 2007. november 9. 17:44

A nyolc induló konzorciumból négy jutott be annak a közbeszerzési tendernek a második fordulójába, amelyet az elektronikus útdíjfizetési rendszer kiépítésére és működtetése írt ki a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK). Az ajánlati szakaszba jutott cégeknek – köztük egyedüli magyar tulajdonú továbbjutóként a Synergon Informatika Nyrt-nek – január közepéig van ideje a részletes ajánlat kidolgozására. A beruházás költsége a pályázati kiírás előzetes becslése szerint 50-70 milliárd forint közé esik, a projekt lezárása 2008-ra várható. A rendszer kiépítése után a 3,5 tonna feletti megengedett össztömegű járművek a megtett úttal arányosan fizethetnek majd úthasználati díjat az autópályákon, autóutakon és az országos főutak egyes elemein. Előzetes becslések szerint a korszerűsítés 400-500 ezer jármű díjfizetését teszi majd ésszerűbbé.

A KKK értékelő bizottságának döntése szerint az Albacomp és az Első Magyar Útdíj Rendszer Konzorcium (az Euroinvest-Arcadom-Efkon konzorciuma) nem tudta teljesíteni a műszaki követelményeket, ezért őket a tender második szakaszából kizárták. Ugyancsak kiesett a versenyből a MVM Zrt. és a MVMI Zrt. párosa, valamint a Marubeni-AR Hungária-Telvent-EGIS Preojects konzorcium, akiket formai és tartalmi kifogásokra hivatkozva utasított el az ajánlatkérő.

A KKK tender első fordulóján sikeresen túljutott konzorciumok: a Synergon Informatika Nyrt. és a Sanef SA. konzorciuma; a Magyar Telekom Nyrt. és a T-Systems Enterprise Services GmbH konzorciuma; az Autostrade per l’Italia S.p.A., a Siemens Aktiengesellschaft Österreich az Intertoll-Europe Zrt. konzorciuma; valamint a Kapsch TrafficCom AG., a Kapsch Telematic Services GmbH, a Kapsch Telematic Services Telematikai Szolgáltató Kft, és a Via Verde Portugal – Gestão de Sistemas Electrónicos de Cobrança S.A. konzorciuma.

Az elektronikus útdíjfizetési tender következő állomása a műszaki tartalmak részletes bemutatása lesz 2008 januárjában. Ezt követően az ajánlatkérő KKK tárgyalásos eljárás során kívánja pontosítani a szerződés feltételeit. Ennek során derülhet ki, hogy melyik jelölt ajánlata felel meg leginkább a pályázatban megfogalmazott igényeknek. Ha az első fordulóban kiváló eredményt elért Synergon a második fordulóból is győztesként kerül ki, akkor ez a cég életében a legnagyobb méretű projekt elnyerését jelenti majd.

Kulcsszavak: Synergon +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32