Érintőképernyős megoldás a Microsofttól, érintőképernyő nélkül
Az érintőképernyős eszközök száma hónapról hónapra növekszik, és ahogy ez a technológia terjed a mobilok és médialejátszók körében, lassan a felhasználók is megszokják és igénylik jelenlétét. A legnagyobb gond azonban az, hogy ha nagyméretű kijelzőkön használják az eredeti technológiát, akkor igen drága panelekre van szükség. A Microsoft kutató- és fejlesztőrészlegének egyik mérnöke, Andy Wilson azonban egy teljesen más, sokkal olcsóbb változatot ígérő megoldással állt elő.
A rendszer a felhasználó számára teljesen úgy működik, mint a hagyományos érintőképernyős technológiák, ahol a megjelenítő panelbe építik be az érzékelőket. A Microsoft új LaserTouch technológiája azonban ennél sokkal olcsóbb, lézerekre és költséghatékony infravörös kamerákra épül. Ezek együttesen ugyanúgy képesek érzékelni kezünk, ujjaink mozgását, mint a jelenlegi, drágább technológiák. A megoldás előnye, hogy nagy felületen is működhet, és egyszerre több ellem mozgását is képes érzékelni, például mindkét kezünk mozgását. A kutatások célja a jövő számítógép-vezérlésének megtalálása, mellyel majd leváltható lesz a hagyományos billentyűzet és egér.
Kapcsolódó cikkek
- Fontos frissítések Windows rendszerekhez
- Telefonos tolmácsszoftver a Microsofttól
- Két kritikus frissítés a Microsoft májusi csomagjában
- Megérkezett az első Microsoft-szoftver a Nokia mobiljaira
- 60 százalék alatt az Explorer
- Halo Reach béta május 19-én
- H.264-gyel érkezik az IE9
- Sutba dobja a Microsoft az iPad riválisának tekintett táblapécéjét
- Steve Ballmer diákok előtt mutatta be az új Windows Live Messengert
- Letölthető a MS Office 2010
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.