Gartner: közel 8 százalékkal bővült a szerverpiac
A fenti adatok az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva érvényesek, és számszerűen 2,3 millió eladott szervert, illetve 13,6 milliárd dollár összbevételt jelentenek. Jeffrey Hewitt, a Gartner alelnöke a sajtónak elmondta, hogy a bővülés mögött az x86-os szerverek folyamatos és gyors ütemű cseréje, a nagy adatkezelő központok folytatódó kiépítése, illetve a fejlődő térségek keresletnövekedése áll. A bevételek alapján a HP és az IBM továbbra is fej-fej mellett áll a globális szerverpiacon; a HP bevételei 10,3 százalékos növekedés mellett 0,1 százalékkal haladták meg a kék óriásét. Eközben az Dell 6,6; a Fujitsu Siemens 4,9; az IBM pedig 2,1 százalékkal növelte jövedelmét, míg a Sun 1 százalékot visszaesett 2007 első három hónapjához képest.
Az eladott darabszám alapján a Dell produkálta a legnagyobb arányú, 15,8 százalékos növekedést az időszakban, míg a HP 7,8; a Sun 6,6; az IBM pedig 2,3 százalékkal adott el több szervert most, mint tavaly ilyenkor. A nagyobb gyártók közül egyedül a Fujitsu Siemens értékesített kevesebb szervert, mint 2007 első negyedévében, mégpedig 2,6 százalékkal.
Kapcsolódó cikkek
- A globális félvezetőipar idei bevétele 11 százalékkal csökken
- Gartner: 6 százalékkal csökkennek idén az IT-kiadások
- Mégis fellendülőben a PC-piac
- Negyedével zsugorodott a szerverpiac
- Válság idején népszerűbbek a nyílt forráskódú és a költségcsökkentő szoftverek
- Az idén akár 24 százalékkal csökkenhetnek a csipeladások - de volt már rosszabb év is...
- Hatodával zuhan jövőre a félvezetőpiac
- Lassuló növekedés a mobilpiacon
- Erős növekedés a PC-piacon
- Fékezi az IT-piacot a gazdasági válság
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.