16 százalékkal nőttek a számítógép-eladások, feljövőben a Toshiba és az Apple
Világszerte összesen 16 százalékkal több számítógépet adtak el, ami önmagában is eredmény a pangó gazdasági környezetben. A legnagyobb gyártó még mindig a Hewlett-Packard 17 százalékos növekedéssel 13 millió géppel, de a Dell szorosan a nyomában jár 11 millió fölötti értékesítésével, és magasabb, 22 százalékos piacbővülésével. A harmadik és negyedik helyezett Acer és Lenovo már csak a két nagy eladásainak felét produkálja, ám a legerősebben az ötödik helyezett Toshiba növelte jelenlétét, kis híján elérve a 30 százalékos növekedést. Az összes többi gyártó világszerte a maradék 46 százaléknyi eladáson osztozik, és összesen is gyengébb növekedést produkált, mint a nagyok egyenként, 12 százalékot.
Az Apple világviszonylatban elsikkad az egyéb kategóriában, ám az USA értékesítéseit nézve 38 százalék fölötti növekedéssel feltornászta magát a negyedik helyre. Az amerikai lista annyiban is különbözik a globális mezőnytől, hogy a Lenovo itt a piac csupán 23 százalékát képviselő többi gyártó közé került be, és ez a gyűjtőcsoport közel 5 százalékos csökkenést szenvedett el. Az USA teljes növekedési mutatója 4,2 százalék, és itt a Dell vezeti a piacot ötmillió fölötti eladott géppel. A nagy vesztes az Acer 21 százalékkal, ám a számok jövőre akár további meglepetéseket okozhatnak. Ennek oka a dollár időközben bekövetkezett soha nem látott gyengesége, valamint az amerikai gazdaság belső válsága, a közel 16 és fél millió eladott gép jó része minden bizonnyal hitelből került megvásárlásra.
Kapcsolódó cikkek
- Fellendülőben a számítógép-piac - kérdőjelekkel
- Bővült a személyi számítógépek piaca tavaly
- Alkatrészhiány miatt drágulhatnak a számítógépek az idén
- A globális félvezetőipar idei bevétele 11 százalékkal csökken
- Csak a notebook iránt nőtt kereslet az IT-piacon
- Idén is bővül a személyi számítógépek piaca
- Beindult végre a személyi számítógépek piaca
- Jobban alakul a személyi számítógépek világpiaci értékesítése
- Egyre gyengébben teljesít az Apple és a Dell, az Acer viszont megtáltosodott
- Gartner: 6 százalékkal csökkennek idén az IT-kiadások
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.