Az általános válság ellenére kiváló eredményt produkált az IBM
A nem végleges adatok szerint a kék óriás részvényenkénti nyereségének 22, nettó profitjának pedig 20 százalékos növekedését regisztrálta az említett időszakban. Utóbbi elérte a 2,8 milliárd dollárt a negyedév során, míg a teljes forgalom 5 százalékos növekedés mellett 25,3 milliárd dollár lett. Piaci elemzők szerint az IBM kiváló eredménye nemcsak a vállalat, hanem a teljes technológiai ágazat számára jó hír, tekintve a cégek papírjainak siralmas szereplését az utóbbi hetekben.
Nem elég, hogy igen kedvezőek a harmadik negyedévi mutatói, de emellett a teljes évre optimista prognózist közölt az IBM. A társaság továbbra is 8,75 dolláros részvényenkénti profittal számol a 2008-as pénzügyi évben, 22 százalékos növekedést kalkulálva 2007-hez képest. Pénzügyi szakértők szerint ez nem kis teljesítmény a mostani időkben, amikor szinte az összes technológiai cég részvényeinek árfolyama esik a tőzsdéken.
Kapcsolódó cikkek
- Az IBM 2015-re megduplázza részvényarányos eredményét
- Az SPSS felvásárlását értékelte előzetesen az IBM
- IBM: a vártnál magasabb negyedéves profit
- IBM: vártnál jobb negyedéves eredmény
- Több ezer munkahelyet létesít az IBM
- Az IBM-et már nem érdekli a Sun
- Negyedével estek a Sun részvényei az IBM-felvásárlás elmaradásával
- A Sun-ra pályázik az IBM
- IBM fricska: Indiában kínál állást elbocsátott munkásainak a Nagy Kék
- Jelentős IBM-nyereség - rózsás kilátások
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.