Bay Zoltán díjat kapott a Pannon vezérigazgató-helyettese
A Bay Zoltán Közalapítvány 15 éves fennállása során idén első ízben adott át elismerést az innováció területén kiemelkedő eredményeket felmutató kutatóknak, partnereknek. A hazai alkalmazott kutatás fellegvárának számító közalapítvány három kategóriában osztotta ki díjait, melyek közül a Bay Zoltán Ipari Innovációs Díjat, és az ezzel együtt járó Bay Zoltán Arany emlékérmet a Pannon vállalati kapcsolatokért felelős, valamint egyben a cég innovációs tevékenységét is felügyelő vezérigazgató-helyettese, Drozdy Győző vehette át.
„A Pannon évek óta élen jár az innováció területén, és jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy a fejlesztések a gyakorlatban is megvalósuljanak. Ilyen például a mobil EKG kifejlesztése, amely a többi hasonló projekttel együtt hozzájárul ahhoz, hogy a sikeres innovációk és a technológiai transzfer révén nőjön a hazai vállalatok versenyképessége és hatékonysága” – nyilatkozta a díj átadása kapcsán dr. Hajtó János, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány főigazgatója.
Drozdy Győző 1981-ben szerzett doktori fokozatot a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 1986-tól 1993-ig a Finn Állami Műszaki Kutatóintézet kutatójaként, később vezető kutatójaként tevékenykedett, ahol a GSM rendszerek szimulációjával foglalkozott. 1993-ban legelsőként lett a Pannon dolgozója. 1998-ban Aschner Lipót díjat, 1999-ben pedig Gábor Dénes díjat kapott.
Kapcsolódó cikkek
- Pannon: kisebb bevétel és nyereség az első negyedévben
- Márciusban is csökkent az aktív mobilelőfizetők száma
- A Pannon bázisállomás-pályázatának második üteme
- Sigvart Voss Eriksen a Pannon új CMO-ja
- Ötszörös TIPA-díjas a Canon
- Távozik a Pannon CMO-ja
- Népszabadság: a Pannon leállítja a MobilTV-t
- Önálló mobilmárkaként jelenik meg a djuice
- A Magyar Telekom ügyfélszolgálati igazgatója lett az év projektmenedzsere
- Magabiztos teljesítménnyel újabb Advanced+ minősítést szerzett az ESET NOD32 Antivirus
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.