4 ezer munkahelyet létesít a Microsoft

Genda Csongor Zoltán, 2009. október 26. 18:18

A Microsoft egy átfogó munkahelyteremtő program keretében több ezer dolgozónak kínál állást még az idei esztendőben.

A szoftveróriás 2009 elején 5 ezer fő elbocsátását jelentette be, ezt kompenzálandó viszont még az idei év végéig 4 ezer dolgozót fog alkalmazni. A korábbi leépítésekre égető szükség volt Lisa Brummel, a vállalat személyzeti osztályának a vezetője szerint, aki a prioritási sorrend nem megfelelő felállításával magyarázta a szükséges lépést. Brummel azonban azt is hangsúlyozta, hogy jelen pillanatban sokkal könnyebb képzett munkaerőt találni, hiszen a gazdasági válság miatt tömegével kerültek az utcára a nagy tudású szakemberek, ezért most túlkínálat van a munkaerőpiacon. A Microsoft nem a megszűntetett pozíciókra keres most embereket, hanem új részlegekre, egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy milyen területeken van szüksége új alkalmazottakra a szoftveróriásnak. A vállalat most minden reményét frissen debütált operációs rendszerébe fekteti, és a jövőbeli nagy forgalomban bízva kezdett bele a masszív toborzásba.
 

Kulcsszavak: Microsoft karrier +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32