Az Adobe szerelmet vallott az Apple-nek

Genda Csongor Zoltán, 2010. május 17. 19:03

Persze csak képletesen, egy rendkívül irónikus hangvételű nyílt levélben, amelyben a szoftverfejlesztő a számítógépgyártó versenyellenes praktikáival kapcsolatos egyet nem értését fogalmazta meg.

John Warnock, az Adobe alapítója a "We love Apple" mottóval indította útjára kampányát, és Steve Jobs korábbi kijelentéseivel próbálja meg felnyitni a kaliforniai konszern vezetőjének a szemét, aki lándzsát tört az internetes tartalmak szabad, platformfüggetlen hozzáférhetősége mellett. A cím cinikus jellege egyértelmű mindenki számára, és az egész oldalas, Financial Times, és hasonló nagynevű újságokban közzétett hirdetésekből megtudhatjuk még, hogy mi mindent szeret még a szoftverfejlesztő az Apple-ön kívül; a kreativitást, az innovációt, az Apps-eket, azaz alkalmazásokat, a Flash-t, a több millió fejlesztőt, az érintőkijelzőt, a mobil tartalmakat és a tisztességes piaci versenyt. S végül az utolsó mondatban csattan az ostor, amely így hangzik; "De azt nem szeretjük, ha valaki korlátozza a mi és a felhasználók választási szabadságát, hogy eldönthessük, mit és hogyan tegyünk a weben."
Nyílt hadüzenet ez tehát a számítógépgyártónak, mely cég megakadályozza a Flash-környezetben létrehozott alkalmazások iPhone-platformon való futtatását.

 

Kulcsszavak: Adobe jog Apple

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32