Tizenegy magyar cég a müncheni Electronica kiállításon
Tizenegy magyar elektronikai cég mutatkozik be mintegy 100 négyzetméteren november 9-12. között Münchenben az Electronica 2010 kiállításon - közölte az ITD Hungary.
A magyar kiállítók a standokon "high tech" termékeket mutatnak be, köztük látható az árvizek és egyéb rendkívüli események feltérképezéséhez használatos, energiatakarékos robotrepülőgép, valamint az űrkutatási programban is használható vezérlő eszköz.
Az ITD Hungary közölte: a magyar cégek bemutatkozási lehetőségének segítésével az ügynökség célja, hogy a sikeres iparág gyarapodjon, és a külföldi tőke bevonásával, illetve az export továbbfejlesztésével a vállalkozások hozzájáruljanak további munkahelyek megteremtéséhez.
Az elektronikát az ITD Hungary kiemelt ágazatként kezeli, az elmúlt másfél évben számos szakmai programot szervezett a szektor számára, és részvételi lehetőséget biztosított rangos kiállításokon, köztük a dubai GITEX, a hannoveri CEBIT, vagy schenzeni China Hi-Tech Fair szakvásáron.
Magyarországon az elektronikai ipar nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ágazat. A magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) 2010. augusztusban kiadott, az iparágat elemző állásfoglalása szerint Magyarországon az elektronikai ipar a legfontosabb GDP-termelő és exporttényező, az előbbiből 15 százalékkal, az utóbbiból 33 százalékkal részesült. A szektor közvetlenül több mint 92.000 embert foglalkoztat, közvetve pedig számos további munkahelyet teremt, valamint áttételesen támogatja a hazai kis- és közepes vállalkozásokat - közölte az ITD Hungary.
Kapcsolódó cikkek
- Mobiltelefont állítanának Föld körüli pályára brit mérnökök
- Négy magyar kiállító készül a barcelonai mobil kongresszusra
- Emberközeli interfész a Fujitsu-tól
- Újra megnyílt a Mindentudás Egyeteme
- Szupererős fémüveg
- Tudományos nosztalgia – Újra épül az EDSAC
- Tudományos pályázatot hirdetett a Google tinik számára
- Digitalizálják a nagyváradi evangélikus levéltárat
- A szudokut is megoldja a Google
- Hazai újdonságok a 2011-es Mobil Világkiállításon
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.