FEOSZ: a webáruházak többsége nem ad megfelelő tájékoztatást az elállási jogról
Az internetes áruházak jelentős része nem ad a jogszabályoknak megfelelő tájékoztatást a webcímén és korlátozza a fogyasztót indokolás nélküli elállási joga gyakorlásában - derül ki a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (FEOSZ) karácsony előtti vizsgálataiból, amelynek eredményeiről kedden tájékoztatták az MTI-t.
Az elemzés szerint a legtöbb hiányosság még mindig az elállási jogról szóló tájékoztatás körében figyelhető meg, hét vállalkozásból hatra volt jellemző, hogy az elállási jogról a fogyasztók nem kapnak teljes körű információkat. Egyes vállalkozások jogsértő módon korlátozzák a fogyasztót indokolás nélküli elállási joga gyakorlásában: így például a blokk, számla ellenében fogadják csak el vagy azt csupán a sértetlen, eredeti csomagolás birtokában hajlandóak elismerni.
A vizsgálat szerint ugyanakkor az internetes kereskedők a jogszabályi előírásoknak megfelelően, azaz az áfával növelt értékkel tüntetik fel áraikat és a szállítási költségekről is megfelelő tájékoztatást adnak.
Az egyik weboldalt üzemeltető cég nem elégítette ki a nevére és székhelyére vonatkozó tájékoztatás követelményét, de a fizetési feltételek és módok feltüntetése, valamint az ajánlati kötöttség ideje is hiányzott. Az összes többi vállalkozás azonban a szükséges módon nyújtott információkat a fizetési, szállítási, teljesítési feltételekről, az ajánlati kötöttség idejéről, valamint cégnevéről és székhelyéről a fogyasztóknak.
A FEOSZ vizsgálata során talált egy olyan weboldalt, ahol a hirdető magánszemélyként kínálta termékeit eladásra, így nem vállal semmilyen garanciát termékeire, holott, ha azok meghibásodnak, akkor hat hónapon belül neki kellene bizonyítania, hogy a vevő részére elküldött vagy személyesen átadott árucikk a teljesítéskor még hibátlan volt. A tájékoztatás szerint, ha két magánszemély köt egymással szerződést, akkor általában két év helyett csupán a teljesítéstől számított hat hónapig léphet fel a vevő az eladóval szemben az említett igényekkel. Ekkor azonban már a vevőnek kell bebizonyítania, hogy a megkapott árucikk már akkor hibás volt, amikor átvette, ám ez gyakran lehetetlennek bizonyul.
A fogyasztókat Európa-szerte megilletik a távollevők között kötött szerződések kapcsán irányadó speciális jogok. Ennek megfelelően tehát legalább 7 munkanapos indokolás nélküli elállási jog illeti meg a vevőt. Így nem számít, hogy egy osztrák, belga, vagy akár egy holland vállalkozás webáruházából vásárol, mert az uniós szabályok értelmében legalább 7 munkanapos határidőn belül meggondolhatja magát és visszaküldheti a terméket. Az Európai Unión belüli, határon átnyúló online vásárlás során a fogyasztókat megilletik a jogszabályok nyújtotta garanciák akkor is, ha például a webáruház szerződési feltételei szerint kikötik egy olyan harmadik állam szabályait alkalmazni a szerződésre, amely nem tagja az Európai Uniónak.
A FEOSZ a teszt tapasztalatai alapján azt javasolja, hogy a fogyasztók kellő tudatossággal járjanak el internetes vásárlás esetén és ne nyugodjanak bele, ha elutasítják indokolás nélküli elállási joguk gyakorlását. Ilyenkor forduljanak a fővárosi, megyei békéltető testületekhez a fogyasztói jogvita gyors és ingyenes rendezése érdekében.
Kapcsolódó cikkek
- Meghódítja-e az okostelefon az online vásárlást?
- Töretlen az online kereskedelem növekedése Kínában
- Tények és tévhitek az online vásárlással kapcsolatban
- A NAV figyeli az internetes hirdetéseket is
- Közösen adnak kedvezményeket a legnagyobb e-kereskedők
- Megháromszorozódott az interneten vásárlók száma Szlovákiában
- OFE: Megkérdőjelezhető jótállási feltételek a legnagyobb mobilszolgáltatónál
- Országos roadshow indul az internetes értékesítés népszerűsítésére
- Decembertől "új világ vár" a webáruház-üzemeltetőkre
- Sok visszaélést tapasztal az internetes kereskedelemben a NAV
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.