Szakembereket képeznek Kínában az internetes közvélemény befolyásolására
Az internetes közvélemény befolyásolására hivatott szakembereket képeznek Kínában, ahol a világháló mind nagyobb szerepet játszik a politikában is. A kurzus anyagát elsajátítók hatásosabban válaszolhatnak az őket a világhálón ért vádakra és kritikákra, tarthatják fenn és polírozhatják internetes imázsukat, vagy akár képesek lehetnek befolyásolni a tömeges vitafórumok menetét.
A különleges menedzserképességeket ígérő oktatás a tárca tájékoztatása szerint egy hatnapos elméleti képzést jelent, melynek során a résztvevők kifejezetten azt tanulhatják meg, hogyan kezeljék az internetes társadalom megnyilatkozásait. A megvitatandó témák között a köz érzetének helyes felismerése és "az internetes vélemények kezelésének művészete és tudománya" is szerepel. A képzés ára 7 ezer jüan (266 ezer forint), amelyért cserébe a sikeresen vizsgázók a szervező minisztérium által kiadott, hivatalos bizonyítványt kapnak.
Az internetes információözön kézben tartása, kezelése és befolyásolása az elmúlt években mind fontosabb témává vált az országban. A Hszinpej Zsipao című központi lap egy korábbi cikke szerint mintegy kétmilliót tesz ki a közhangulat változását az interneten hivatalból követők száma. Ők a közvélemény alakulásáról minden nap írásos jelentést készítenek, és elküldik azokat a helyi, illetve a felsőbb vezetés számára is. A kérdés súlyát mutatja, hogy az a kínai parlament rendes éves ülésszakán is megvitatandó témaként szerepelt.
Kapcsolódó cikkek
- Az internet használatát leginkább korlátozó tíz ország
- A kínai internetre mostantól csak saját névvel lehet videót feltölteni
- A kínaiak egyre többet költenek az interneten
- Csökkent tavaly a mikroblogolók száma Kínában
- Blokkolják Guardiant Kínában
- Újra elérhető Kínában a Reuters és a The Wall Street Journal kínai nyelvű oldala
- Gyermekfigyelő karóramobilt dobtak piacra Kínában
- Újabb internetes szigorítások várhatók Kínában
- Több mint 600 millió internetező van már Kínában
- Havonta átlagosan több mint egymillióval nő a mobilhasználók száma Kínában
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Zöld tanúsítvány, tiszta technológia – A Samsung tovább csökkenti ökológiai lábnyomát
A Samsung 2025-ös TV-, monitor- és hangprojektor kínálatából mintegy 80 modell érdemelte ki a TÜV Rheinland Product Carbon Reduction és Product Carbon Footprint tanúsítványait. A német székhelyű, világszerte elismert tanúsítószervezet elismerése a vállalat fenntarthatóság iránti elkötelezettségét igazolja. Ez már az ötödik egymást követő év, hogy a Samsung prémium termékvonalai – köztük a Neo QLED 8K és Neo QLED modellek – megkapták ezt a minősítést, megerősítve a cég folyamatos erőfeszítéseit a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében.
Zöldebb jövő az irodában: bemutatkoznak a környezetbarát Philips monitorok
A Philips 5000-es sorozatának legújabb tagjai, a 23,8 hüvelykes (60,4 cm) Philips 24B2G5301 és a 27 hüvelykes (68,6 cm) Philips 27B2G5601, a fenntarthatóság és energiahatékonyság jegyében készültek. A két új modell kifejezetten úgy lett tervezve, hogy minimalizálja a környezetre gyakorolt hatást, miközben modern funkciókat kínál a hatékony munkavégzéshez.
A helyi rádiók továbbra is erős szereplői a hazai médiapiacnak
A megyei jogú városok helyi rádiói még mindig meghatározó és versenyképes szereplői a hazai médiapiacnak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából. A tanulmány nyolc helyi rádiócsatorna eredményeit hasonlította össze három országos könnyűzenei rádióval, és rámutatott: bár a közösségi rádiók általában kevesebb hallgatót érnek el, mint kereskedelmi társaik, a hallgatók hosszabb ideig maradnak a műsoraik mellett.
A Sony új szintre emeli a zoomobjektívek világát
A Sony legújabb újdonsága, az FE 50-150mm F2 GM, a világ első olyan teleobjektívje, amely 150 mm-es gyújtótávolságot és állandó F2 rekeszértéket kínál. Az objektív 50 mm-es normál látószögű kezdőpontjától egészen 150 mm-ig zoomolható, mindezt rendkívül nagy fényerő mellett. A kiváló optikai teljesítmény és a nagy fényerejű rekesznyílás ötvözete a csúcskategóriás fix objektívek képminőségéhez hasonlítható. Ez a sokoldalúság lehetővé teszi, hogy egyetlen objektívvel lefedjük a különféle fotós és videós helyzeteket, témákat.
Csúcson a nézettség: Rekordszezont hozott az új BL-formátum a Sport TV-n
A 2024–25-ös szezonban megújult Bajnokok Ligája kiváló nézettségi adatokat produkált a Sport1 és Sport2 csatornákon. Az új lebonyolításnak köszönhetően több mérkőzés és nagyobb rangadók kerültek képernyőre, amit a nézők is nagyra értékeltek.