Computerworld ICT Day 2015 – terítéken napjaink trendjei, megoldásai (1. rész)
Az infokommunikációs trendekre fókuszálva rendezték meg a Computerworld ICT Day konferenciát, ahol számos technológia, megoldás terítékre került, azonban a biztonsági kérdések mellett sem mentek el szó nélkül a szakértők.
Ami az internetre egyszer felkerült, azt már nem lehet onnan kitörölni – hangsúlyozta Braun Péter nyitóelőadásában, amely önmagában fémjelzi azt, milyen jelentős hatást gyakorol az életünkre digitális lábnyomunk. Az internet szőtte hálóban vergődünk, új technológiák hada igyekszik beférkőzni mindennapjainkba, de vajon melyek életképesek és biztonságosak ezek közül?
Néhány éve még a laptopok is újdonságnak számítottak a mindennapok során, ma pedig más az okostelefon, táblagép és notebook is életünk szerves részét képezi. A fejlődés immáron olyan irányba mutat, amelyet a 90-es évek sci-fijeiben láthattunk, néhány év múlva pedig természetessé válhat.
Még sok olyan újítás van, melyről nehezen hisszük, hogy hamarosan a hétköznapjainkba is beszivárognak, de valójában olyan gyorsan történik majd mindez, hogy szinte észre sem vesszük. Pont úgy, ahogy a 2000-res évek óta tapasztaljuk. Elektromos autók, okosórák, okosszemüvegek, okosotthonok és társaik – mind mind olyan dolgok, melyek eddig csak a képzeletünk szüleményét képezhették, ma pedig már ott kopogtatnak az ajtón, bebocsátásra várva.
A digitális átalakulás sodrában
Komáromi Zoltán, az IDC Magyarország ügyvezető igazgatója szerint sok olyan kis újdonság van jelenleg, amely összeadódik, ezek egymást erősítik. Sőt, az üzlet is szolgáltatássá válik. Valójában egy új digitális átalakulási hullám zajlik a szemünk előtt, és új piaci szereplők jelennek meg, akik teljesen felforgathatják a piacot. Erre példákat is felsorakoztatott.
Ott van például a Google vezető nélküli autója, amely tavaly év végén már lerótta első tesztköreit San Hoséban. Van még mit csiszolgatni, nem kérdés, de már jelen van, és nem csak a képzelet szüleménye.
De gondoljunk csak a hétköznapokban is tetten érhető változásokra. Ott van például az ételrendelés vagy az utazásfoglalás és az internetes vásárlás is. A telefonos ügyintézés már a múlté, szinte minden ilyen lépést az interneten oldunk meg. Ahogy a tartalomfogyasztási szokások is jelentősen megváltoztak, hogy az automatizálásról, robotikai rendszerekről már ne is beszéljünk.
Az egyes iparágak digitális átalakulása is a szemünk előtt zajlik. Jó példa erre a Porsche, aki egyre jobban nyit az informatika felé. A terület szerepe az évek során jelentősen megváltozott, és a folyamattámogatás mellett az üzleti oldal támogatása is szerepet kapott. Online showroomok jöttek létre, melyben az informatika már front end szerepben tündökölt, ma pedig már ott tartunk, hogy a connected car koncepciójával kapcsolatban is megértették, hogy ez egy teljesen új fejlesztési irány, és újfajta szolgáltatásokat lehet erre építeni.
Ez a néhány kiemelt terület is jól mutatja, mennyire átszövik életünket az új trendek, technológiák, sokszor anélkül, hogy észrevennénk, valójában mennyire átformálta azt. A változásokra azonban fel kell készülni minden iparágnak, hiszen az új szereplők megjelenése, innovációi új üzleti modelleket is teremtenek.
A biztonság kulcskérdés, mégsem fontos
Keleti Artúr biztonsági szakértő más oldalról közelítette meg a változásokat: inkább a biztonsági kérdésekre fókuszált előadásában. A szakember úgy véli, a biztonság területén van még mit fejlődni, hiszen a Sony rendszerét is gond nélkül fel tudták törni tavaly év végén – még ma sem tudják, kiáll mögötte valójában. Vagy ott volt például a Kaspersky Lab által felfedezett Careto biztonsági „gonosztevő” csoport. Egy 2007 óta aktívan működő biztonsági hibákat kihasználó, valószínűleg állam által szponzorált kémtevékenységet folytató szervezetről és a hozzá tartozó kémszoftverekről van szó.
A baj csak az, hogy ezek a rejtőzködő alkalmazásokból sokáig mit sem észlelünk, addig pedig szépen csendben végzik „dolgukat”. A Catero például a létező biztonsági alkalmazásokat is kijátszotta, amely már elég horrorisztikusnak tűnik.
De nem csak a különféle programok jelentenek veszélyt, hanem ott vannak azok a megoldások, amelyek valamilyen technológiákhoz kapcsolódnak: például az IoT eszközök feltörése is komoly problémát és biztonsági kihívást jelent.
Sok esetben azonban a felhasználók sem ártatlanok ezen a téren, hiszen a biztonság még mindig nem számít kiemelt területnek. Sokan nem érzik ennek a súlyát, nem tudják, hogyan kell védekezni, pedig az élet más területein mégis nagy hangsúlyt kap. Kezdetnek egy-egy biztonságos jelszó is sokat segíthet a tudatosság útjára lépve, de Keleti Artúr szerint siralmas a helyzet ezen a téren is.
Elsősorban a gondolkodásmódunkat kell megváltoztatni, és több pénzt fektetni az IT biztonság területébe. Csak ehhez azt kell tudatosítanunk magunkban, attól, hogy valamit nem látunk, még létezik, és veszélyes. Ám a legfontosabb, hogy szakemberek feleljenek ezeket a területért. Nálunk sajnos ez még kevésbé bevett gyakorlat. Van még mit tanulnunk ezen a fronton.
Kapcsolódó cikkek
- Új zászlóshajó terméket jelentett be az SAP
- Kötött útvonalak nélkül repülhetnek a gépek a magyar légtérben
- Evolution & Mobile Hungary 2015: okosodó városok, dübörgő reklámtőzsde, #hashtag őrület
- Informatikai évnyitó profiknak – Computerworld konferencia
- Tetoválás segítheti a cukorbetegek mindennapjait
- A Fidelity is az eszközök közötti kommunikációban látja a jövőt
- Minőségre hangolva – a legfrissebb termékek az audio technológia területén
- CES 2015 negyedik nap
- Viselhető kütyük és okos otthonok a szórakoztatás fellegvárában
- Az Intel vezérigazgatója a jövő számítástechnikáját vázolta fel
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az év legolvasottabb online tartalmai
A tavalyi év során kiemelt figyelmet kaptak a Robert Fico és Donald Trump elleni merényletek, az amerikai republikánusok győzelme és Bassár el-Aszad szír elnök bukása, amelyekről jelentős médiaérdeklődés övezte a világot. Azonban a hazai internetezők érdeklődése inkább a belföldi aktualitásokra és a sporthírekre irányult, nem pedig a nagy nemzetközi eseményekre – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss jelentéséből. A tanulmány a legnépszerűbb hazai hírportálok és Facebook-oldalak publikációit és az azokhoz érkező olvasói reakciókat elemezve mutatja be a magyarok online médiahasználati szokásait 2024-ben.
Itt a HMD válasza az online tér veszélyeire
A gyerekek több mint felét érik online idegenek, és minden harmadik gyermek már kapott olyan felszólítást, hogy a beszélgetését privát üzenetküldő alkalmazásokba vigye át – derült ki a HMD és a Perspectus Global által készített globális kutatásból, amely 25 000 gyereket és felnőttet vont be.
A jövő autós hangrendszere: A kijelző, amely hangot is ad
A Continental az Ac2ated Sound kijelzővel egyedülálló innovációt valósít meg az autóiparban: a kijelző szerepét kibővítve hangszóróként is funkcionál, ezzel új szintre emelve a járművek hangélményét. A kijelző felületének hangforrásként való használata egy teljesen friss perspektívát kínál a felhasználói élmény terén – a hangjelzések, beszédhangok és egyéb hangok közvetlenül a képernyőből hallhatók, így hagyományos hangszórók már nem szükségesek. A technológia alapja a kijelző mögött elhelyezett apró rezgéskeltő egységek, más néven hangaktuátorok, amelyek hanghullámokat generálnak az üvegfelületen.
Díjazták a kimagasló innovációs teljesítményeket
2025. március 26-án az Országház Felsőházi Termében adták át a 2024. évi Magyar Innovációs Nagydíjat és hat további ágazati díjat. A bírálóbizottság, amely tudósokból és elismert gazdasági szakemberekből állt, élén a kulturális és innovációs miniszterrel, a legjobb innovációs teljesítményeket a gazdasági eredmények és társadalmi hasznosság figyelembevételével választotta ki. A Magyar Innovációs Nagydíjat a Cloud Network Technology Kft. nyerte, amely nemzetközi szinten is figyelemre méltó informatikai tesztelési rendszerével érdemelte ki a rangos elismerést.
Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében
Évről évre világszerte több millió közúti baleset történik, és ezek túlnyomó része, mintegy 94%-a emberi hibákra vezethető vissza. De mi lenne, ha a járművek képesek lennének előre felismerni a veszélyeket és gyorsabban reagálnának, mint a legjobb sofőrök? Egy magyar kutatólabor, a HUN-REN SZTAKI SCL, a világ vezető technológiai és mérnöki cégeivel együttműködve dolgozik ezen a problémán.