A mesterséges intelligencia megjelenése a pénzügyi szolgáltatásokban
A Világgazdasági Fórum és a Deloitte legújabb jelentése azt mutatja be, hogy a mesterséges intelligencia (AI) hogyan változtatja meg a pénzügyi szervezetek hagyományos működési modelljeit és forgatja fel a pénzügyi ökoszisztéma versenydinamikáját.
A mesterséges intelligencia (AI) új utakat nyit a pénzügyi intézmények számára az ügyfélszerzés és –megtartás területén, emellett új együttműködési modelleket tesz szükségessé a versenytársak között, írja a Világgazdasági Fórum a Deloitte támogatásával készült új jelentése. „A pénzügyi szolgáltatások új fizikája” című jelentés azt vizsgálja, hogy az AI hogyan alakítja át a pénzügyi szervezetek életét azáltal, hogy drasztikusan megváltoztatja a front- és a back-office tevékenységeket, jelentős változásokat hoz létre a pénzpiacok szerkezetében és szabályozásában, valamint komoly kihívásokat állít a társadalom elé annak fejlődése érdekében.
„Mivel az AI válik a működési hatékonyság motorjává, ezért önmagában a méretgazdaságosság nem bírja majd fenntartani a költségelőnyöket. A jövőben a pénzügyi szervezetek sikerének kulcsa a rendelkezésre álló adatok mennyisége, és azok felhasználásának képessége lesz” – mondta el Mérth Balázs, a Deloitte Magyarország pénzintézeti szektorának vezetője.
A Világgazdasági Fórum és a Deloitte közös jelentése kilenc fő trenden keresztül mutatja be, hogyan változtatja meg az AI a pénzügyi szolgáltatások fizikáját, hogyan gyengíti meg azokat a kötelékeket, amelyek eddig összetartották a pénzügyi szervezeteket, miközben új súlypontokat hoz létre, amelyek váratlan módon ötvözik a régi és az új erőforrásokat. A kilenc trendről részletesen ITT olvashat. Magyarország szempontjából négy folyamat látszik különösen fontosnak:
A költséghelytől a profitcentrumig
A pénzintézetek a mesterséges intelligenciával megsegítve egyre inkább képesek lesznek a támogató és back-office folyamataikat külső felek által is igénybevehető szolgáltatásokká fejleszteni, ugyanakkor más, kevésbé fejlett folyamataikat kiszervezik. Ezáltal a pénzintézetek elmozdulnak a „back-office as a service model” irányába, amivel egyrészt felgyorsítják a pénzintézeten belül megtartott képességek folyamatos fejlődését, másrészt másokat is arra kényszerítenek, hogy e szolgáltatások fogyasztóivá váljanak, ha nem akarnak lemaradni.
Új eszközök az ügyfelek megtartására
A szolgáltatások megkülönböztetésének múltbeli módszerei (úgy mint költséghatékonyság, kiszolgálás sebessége illetve ügyfelekhez való (fizikai) hozzáférés) visszaszorulóban vannak, a mesterséges intelligencia új eszközöket (pl: adat alapon személyre szabott szolgáltatások) ad a pénzintézetek kezébe, melyek alkalmazásával képesek lesznek hatékonyan megkülönböztetni magukat versenytársaiktól.
Önműködő pénzügyi tanácsadás
Jelenleg a pénzügyi tanács, ami minden egyes pénzügyi termék része, gyakran általános és személytelen. A mesterséges intelligencia elősegítheti az ún. önműködő pénzügyi tanácsadás kialakulását elsősorban a következő három területen: i) összehasonlító platformok, ahol a felhasználó össze tudja hasonlítani a különböző termékeket és szabadon tud a termékek és a szolgáltatók közt váltani, ii) adat alapon személyre szabott pénzügyi tanácsadás, iii) algoritmusok által automatikusan optimalizált döntések.
Adatkezelési együttműködések
A adatok sokrétűségéért folytatott versenyben a szervezetek számára kulcsfontosságú lesz a versenytársakkal és a potenciális versenytársakkal szövetségre lépni. Ez azonban jelentős stratégiai és működési kockázatokat hordoz magában.
“A mesterséges intelligencia térnyerése a pénzügyi szektorban újabb lendületet adhat a költséghatékonyság növekedésének és az ügyfélélmény fejlődésének. Ugyanakkor ezeknek a lehetőségeknek a kihasználásához még sokat kell tenni az adatkonszolidáció, a banki működésbe való mély beillesztés és a szabályozás területén is” – mondta Schenk Tamás, a Deloitte üzletviteli tanácsadási üzletágának partnere.
A pénzintézetek számára kulcsfontosságú mesterségesintelligencia-alapú stratégiákról bővebben ITT olvashat.
Kapcsolódó cikkek
- Robotikával foglalkozik az újonnan megnyílt New York-i MI központ
- Mesterséges intelligenciával a hatékonyabb kiválasztásért
- Vizsgálták a fiatalok mesterséges intelligenciához való hozzáállását
- Mostantól a méheket is mesterséges intelligencia figyeli
- Már hazánkban is kapható a Samsung 8K-s tévéje
- A Cisco mesterséges intelligenciát és gépi tanulást támogató szervert mutatott be
- Videót vetít, kezet fog, ölel, táncol a robot
- Gyurós-díjas a Waberer’s digitális megújulása
- Amikor a 900 kilós ipari robot táncra perdül
- A mesterséges intelligencia szerepe a jövő nyomtatásában
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatok, adatbázisok a háborús bűnökről
A háborús bűncselekmények bizonyítékainak megőrzése és kezelése kulcsfontosságú az igazságszolgáltatás számára, különösen az olyan konfliktusok esetében, mint az Ukrajnában zajló háború. Az Eurojust, az Európai Unió igazságügyi együttműködési ügynöksége, jelentős lépéseket tett ezen bizonyítékok összegyűjtése és megőrzése érdekében, ugyanakkor szükség lenne a közösségi platformok törölt adataira is.
Új raktárnyitásával a Prologis átlépte az 5 millió m²-t a közép-európai piacon
A Prologis, a logisztikai ingatlanok globális piacvezetője, közép-európai portfóliójában meghaladta az 5 millió m²-nyi modern raktárterületet. A lengyelországi Prologis Park Ruda Śląskában található új, 37 000 m²-es raktár megnyitásával a vállalat sikeresen átlépte ezt a határt a régiós portfóliójában.
Pécsett folytatódott a HR Fest: A régió munkaerőpiaci kihívásai és lehetőségei
Március 20-án Pécsett folytatódott a HR Fest, az ország egyik legnépszerűbb HR rendezvénysorozata, amely ezúttal a dél-dunántúli régió munkaerőpiaci kihívásaira összpontosított. Az egész napos eseményen neves szakértők osztották meg tudásukat, miközben a helyi gazdasági szereplők a fiatal munkaerő megtartása és a beruházások ösztönzése érdekében folytattak eszmecserét. A rendezvényen szó esett a British American Tobacco pécsi beruházásáról, valamint a helyi kis- és középvállalkozások növekedési lehetőségeiről is.
Humanoid robotok, Nobel-díj és MI-orvosok: Mi vár ránk a következő évtizedekben?
Ha valakinek rendelkezésére áll 12–14 millió forint, januártól Magyarországon is megvásárolhat egy humanoid robotot. De mit gondolnak a magyarok a technológiai újítások, különösen a mesterséges intelligencia (MI) kapcsán? Elképzelhető-e, hogy a jövőben egy robot nyeri az aranyérmet valamelyik olimpiai sportágban? Vagy akár egy MI nyeri el a Nobel-díjat? Hajlandóak lennének-e MI-orvossal vagy MI-ügyvéddel konzultálni? A legfrissebb nemzetközi kutatás eredményeit most megosztjuk.
A Wolt és a Yettel együttműködése: Mobiltelefonok és tartozékok egy kattintásra
A Yettel új értékesítési csatornát nyitott: elsőként a hazai mobilszolgáltatók közül a Wolt alkalmazásán keresztül is rendelhetők feltöltőkártyás mobiltelefonok, SIM-kártyák és különféle tartozékok a Yettel üzletekből.