Digitális mestereket képez a Magyar Marketing Szövetség
Már lehet jelentkezni a digitális marketingszakma mesterkurzusára, ahol ismert oktatók mellett mentori programmal várják a jövő marketingeseit. A Digital Masters egy hónapon átívelő képzése a marketingszakemberek digitális tudásfejlesztését és a fiatal marketingesek digitális szakemberré válását szolgálja. A tavaszi kurzuson 20 témában 19 oktató vezetésével zajlanak az előadások és a gyakorlatok, amelyre maximum 40 fő jelentkezhet. A képzés ideje alatt a résztvevők folyamatosan kérhetik mentoraik iránymutatását. A Digital Masters digitális marketing akadémia 2. évfolyamát a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) és a POSITIVE by Hinora Group közösen szervezi.
A Digital Masters képzés szervezői azzal a céllal hívták életre az akadémiát, hogy a marketingben megkerülhetetlen technológiai folyamatokat, lehetőségeket, digitális trendeket és megoldásokat a marketingtevékenységet végzők egy képzéssorozat keretében naprakészen, átfogóan megismerhessék, valamint elsajátítsák. Az akadémia olyan digitális mestereket kíván képezni, akik kreatív megoldást jelentenek egy szervezet online marketingjére.
„Minden szervezet, vállalat, illetve márka számára egyre fontosabb, hogy csapatában tudhasson olyan online marketing szakembereket, akik nem csak lekövetik a digitális világban rejlő, folyamatosan változó lehetőségeket, hanem a gyakorlatban is képesek alkalmazni a digitális szaktudást. Valamint minden marketinges számára fontos, hogy naprakész és használható digitális tudással rendelkezzen, képben legyen az aktuális trendekkel, és azokat a napi munkája során is használni tudja. Bármilyen iparágban is dolgozzon a marketinges szakember (akár megbízói – akár, ügynökségi oldalon), a digitális transzformáció részét kell képezze munkájának. Ehhez adjuk meg a tudást és a szakmai stabilitást akadémiánk képzési programjának segítésével” – mondta Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke.
A Digital Masters specialitása a mentor program; az akadémia résztvevői szakmai mentorok segítségével és vezetésével saját projekteken dolgozhatnak a képzés ideje alatt, vizsgafeladatként pedig olyan anyagot kell összeállítaniuk és prezentálniuk, amely meghatározza jövőbeni online marketingtevékenységüket.
A digitális marketing akadémia tavaszi, négynapos kurzusán (dátumok: 2019. április 12., 26., május 3., 10.) 20 témában 19 oktató vezetésével zajlanak az előadások és a gyakorlatok. A képzés hatékonysága miatt maximum 40 fő jelentkezhet.
A Digital Masters partnerei között idén is megtalálható a Microsoft, amely a helyszín biztosítása mellett elszánt a hazai vállalatok és szakemberek digitális tudásának fejlesztésében, az UNIQA Biztosító, amely mint a Cherrisk digitális platform alapítója elhivatott a digitális termékek és szolgáltatások népszerűsítésében, valamint a POSITIVE by Hinora Group, amely a hazai marketingszakma fejlesztésének elkötelezett támogatójaként az MMSZ-szel közösen a rendezvény társszervezője.
Kapcsolódó cikkek
- Ezek a várható 2019-es marketing trendek
- Ők a Marketing Diamond Awards 2018-as nyertesei
- Folytatódhat a nevezés – hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!
- Elindult a 2018-as ’Az Év Honlapja’ pályázat!
- Egy hónap alatt közel százötven szakember regisztrált az MMSz minősítő rendszerében
- Elstartolt a Magyar Marketing Szövetség minősítő platformja
- Újabb szintlépésre készül a Magyar Marketing Szövetség
- Indul a Digital Masters!
- Nemzedékek és okosodás
- Országos Marketinggyémánt Díj
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.
Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.