Megvannak a Marketing Diamond Awards győztesei

forrás: Prím Online, 2021. február 2. 19:40

Kihirdették az idén hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards országos verseny nyerteseit. A kisebb cégek és alacsonyabb marketingbüdzséből gazdálkodók kommunikációs aktivitásait díjazó megmérettetésre rekord mennyiségű pályázat érkezett a januári határidőig, ennek megfelelően korábban nem látott számú díjazottat hirdettek. A két fődíjat a Billingo Technologies Zrt. és a Kreatív Vonalak Kft. érdemelte ki, míg különdíjat a Klausz Social Group Kft. és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház kapott.

Rekord számú jelentkező, soha nem látott mennyiségű, 125 benyújtott pályázat, mind a 11 versenykategóriában nevezett résztvevő, neves szakmai partnerrel való együttműködés, járványkompatibilis videós bemutatkozók – csak néhány újdonság, amely egy különös év után történt a kisebb cégek és ügynökségek, illetve alacsonyabb kommunikációs büdzsével gazdálkodó vállalatok legfontosabb marketingversenyén. 

 

A versenyt alapító Magyar Marketing Szövetség idén először ügynökségi partnerrel, a Lounge Grouppal együttműködésben díjazta a legkreatívabb kommunikációs aktivitásokat. Az elismert szakmai zsűri értékelése alapján „Az Év Megbízója” a Billingo Technologies Zrt., „Az Év Ügynöksége” a Kreatív Vonalak Kft., az „Az Év Marketingnagykövete” pedig a Klausz Social Group Kft. lett. Emellett a Lounge Group különdíjában részesült még a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház csapata is.

 

A díj történetében először videós tartalmakban mutatták be a 24 early bird pályázót. De rövid időn belül újabb izgalmas videós anyagokat ígér a Lounge Group, ezekben már a gyémántdíjas pályázókat ismerhetik meg a nézők. A kisfilmek a https://lounge.hu/mda oldalon tekinthetők meg, egyedülálló képet adva a járványhelyzet miatt változásra kényszerülő marketingszakmáról is.

 

A verseny zsűrijében a hazai marketingszakma fontos szereplői kaptak helyet. A testület döntése nyomán a fődíjak és a különdíjak mellett „marketing gyémántokkal” díjazták az előzetesen megadott értékelési szempontoknak megfelelő pályázatokat. A fődíjakat a legtöbb „gyémántot” gyűjtők nyerték el. A „gyémánttal” elismert megbízók és ügynökségek emellett felkerülnek a Magyar Marketing Szövetség Diamond List szakmai felsorolására is. Az idei év különlegessége, hogy a Lounge Group a verseny névadó partnereként szakmai különdíjakkal, képzésekkel támogatja a nyerteseket.

 

 

„A marketing gazdaságmotorizációs szerepe elvitathatatlan, hiszen jól végezve támogatja az üzleti növekedést, a stabilitást, a fenntarthatóságot és az innovációt. A pályázók száma is bizonyítja, hogy sokan hisznek a marketing erejében, feladatunk pedig az, hogy még többen tegyenek így. A pandémia időszakában még nagyobb hangsúly kerül az olyan területekre, mint a termék- és szolgáltatásinnováció. Fő célunk pedig az, hogy a legjobb gyakorlatokat megosszuk, népszerűsítsük, és így járuljunk hozzá a szakma további fejlődéséhez” – mondta Hinora Ferenc, a verseny zsűrijének, illetve a Magyar Marketing Szövetség elnöke.

 

„A verseny egyik fontos tanulsága, hogy a marketingszakma feléledt, és a cégek többsége remekül reagált a pandémia okozta kihívásokra. Soha ennyi pályázat nem érkezett be a Marketing Diamond Awards története során, jelezve, hogy 2020-ban a marketing minden korábbinál fontosabbá vált. A hektikus környezethez való hatékony és gyors alkalmazkodás az elmúlt évben mind erősebben követelte meg a folyamatos újítást a kommunikáció területén is. Nagy örömmel láttuk, hogy az embert próbáló helyzet ellenére sokan valóban képesek voltak kitűnni innovatív és kreatív ötleteikkel” – tette hozzá Hidvégi Krisztina, a Lounge Group médiaigazgatója, a verseny zsűritagja. 

 

A nyertes pályázók és munkák listája a www.marketingdiamond.hu, valamint a www.lounge.hu/mda oldalon található teljes terjedelmében.

 

A Marketing Diamond Awards 2020-as díjazottai:

Ügynökségi díjazottak:

  • Bowman and Becker Kft.
  • BP Digital
  • Chiro Marketing Kft.
  • Creatum Kft.
  • E-ton Inbound Marketingügynökség (Gózon és Gózon Tanácsadóiroda Kft.)
  • Fusion 4 KFT.
  • Grabowski Kiadó Kft.
  • HD Agency Kft.
  • hdOpen! Kft.
  • HelloLama Creative
  • JCDecaux Hungary Zrt.
  • Klausz Social Group Kft.
  • KNK PR&Média Kft
  • Kreatív Kontroll
  • Kreatív Vonalak Kft.
  • Pálfi Éva B2W Kft.
  • POME
  • Popart Reklámügynökség Kft.
  • RoboRobo Chatbot Studio (Zalehy Kft.)
  • SBI PROMOTION Kft.
  • Tricky Communications Kft.
  • UpSolution Kft
  • Y-shift Kft.
  • Yellow Bird Hungary Kft.

 

Ügyféloldali díjazottak:

  • Berlin-Chemie/A. Menarini Kft.
  • Bilingual Kétnyelvű Oktatási Nonprofit Kft.
  • Billingo Technologies Zrt.
  • BlockBen International Kft.
  • Budapest Congress Center (Accor-Pannonia Hotels Zrt. - Novotel Budapest City)
  • Delivery Hero Hungary Kft.
  • EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ
  • KÉSZ Építő Zrt.
  • KOLPING Hotel Kft.
  • különlegesotthon.hu Kft.
  • Leman-Line Kft. INGLOT HUNGARY
  • Loginet Systems Kft. (LogiNet Systems Informatikai és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság)
  • Móricz Zsigmond Színház
  • Provident Pénzügyi Zrt.
  • Reckitt Benckiser Magyarország Kft.
  • Small Details
  • UNIQA Biztosító Zrt. és a Gyermekhíd Alapítvány

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Reflektorfényben a fenntarthatóság: Indul a Green Awards 2025

Elindult Magyarország egyik legnevesebb fenntarthatósági pályázata, a Green Awards, amelyet a Portfolió és a Green Cloud közösen szerveznek. A Green Awards powered by Green Cloud pályázat idén már negyedik alkalommal nyitja meg kapuit azok előtt a vállalatok előtt, akik kiemelkedő zöld megoldásaikkal formálják a jövőt. 

2025. április 7. 11:28

Három győztest is avattak az IAB Hungary 2024-es szakdolgozatversenyén

Az IAB Hungary március 28-án hirdette ki a 2024-es Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről pályázat nyerteseit, akik a konzulenseikkel együtt átvehették díjaikat. A versenyt, amelyet az Atmedia, a GroupM és az OMD támogattak, a Duna Towerben, az Omnicom Media Group székházában rendezték meg.

2025. április 2. 09:50

Női példaképek a digitális gazdaságban

Harmadik alkalommal díjazták a 40 év feletti női példaképeket a digitális gazdaság területén, a pályázatot az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) hirdette meg. A díjra gazdasági társaságok és különböző szervezetek jelölték azokat a női kollégáikat, akik kiemelkedő eredményeikkel és munkásságukkal hozzájárulnak a digitális gazdaság és technológia fejlődéséhez. Ezzel nemcsak az ő tevékenységüket ismerik el, hanem azt is, hogy példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generáció számára, és bemutathatják a 40 év feletti női munkavállalók értékeit és lehetőségeit. Az "Inspiráló női vezetők" kategóriában Rakó Ágnes, a KPMG tanácsadási üzletágának társvezetője nyerte el a díjat.

2025. március 15. 12:07

Új pályázati lehetőségek a televíziós műsorkészítők számára

A Médiatanács március 11-i döntésének eredményeként ismét elérhetővé válik a pályázati lehetőség a televíziós műsorkészítők számára. Az ülés során a testület egy médiaszolgáltatót bírságolt meg burkolt kereskedelmi közlemény közzététele miatt, és további eljárásokat indított médiafelügyeleti hatáskörében. Az NMHH egy külföldi társhatóságtól is kedvező választ kapott egy műsorszám korhatár-besorolásával kapcsolatos jelzésére.

2025. március 13. 19:35

Digitális fejlődés az iCentre segítségével – Pályázat általános- és középiskoláknak

Indul az iSkola pályázat, amelynek keretében egy iskolai intézmény nettó 2 000 000 forint értékben kaphat oktatási célra felhasználható termékeket és szolgáltatásokat az iCentre kínálatából.

2025. március 11. 17:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12