Három hónapig ingyenesen foglalkoztathatók IT-s diákok

forrás: Prím Online, 2021. március 25. 16:30

2021 év elején újabb lehetőség nyílt IT munkaerő-utánpótlásra, amelynek keretében azon mikro-, kis- és középvállalatok, akik főtevékenysége az IKT iparágba tartozik, személyenként 240 óra erejéig (azaz kb. 3 hónapig) ingyenesen foglalkoztathatnak informatikus juniorokat. Az elmúlt két hónapban 118 hazai cég élt a lehetőséggel – ezzel a kvóta több mint felét kiaknázták.

A „Programozd a jövőd!” projekt* keretében megvalósuló gyakornoki programnak köszönhetően egyedi lehetőség adódott az IKT szektor mikro-, kis- és középvállalatainak: amennyiben IT munkálatokra diákmunkaerőt foglalkoztatnának, azt 2021-ben 240 óra erejéig ingyenesen megtehetik a Schönherz Iskolaszövetkezeten keresztül. Azaz a próbaidő vagy betanítási időszak bérköltsége teljes mértékben megspórolhatóvá vált számukra, illetve a szolgáltatásért egy egyszeri, 80.000 forintos díjat kell megfizetni az első ledolgozott hónap után, amennyiben az adott diákmunkaerő bevált a cégnél. A juniorok természetesen ebben a három hónapos időszakban is kapnak bért, amelyet a szövetkezet a pályázati keretből fedez.

 

 

„Több éve uralkodik a tendencia, hogy a cégek az informatikusokat már egyetemi éveik alatt bevonzzák, így szinte alig van hallgató, akinek ne lenne konkrét állásajánlata, mire a diplomáját megszerzi. A KKV-k ilyen téren még inkább küzdenek az informatikushiánnyal, és esetükben a betanítási időszak bérköltsége hatványozott kiadást jelent” – mondta Baross Levente, a pályázat gyakorlatát lemenedzselő Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke. „Ez a program így a kisebb IKT cégeket segíti, lehetőséget adva az utánpótlás-nevelésre, hiszen a három hónap letelte után is kedvező foglakoztatási forma áll rendelkezésükre.”

 

Az elmúlt két hónapban 118 hazai vállalkozás 168 fejlesztő, tesztelő, elemző, üzemeltető, gazdaság- és mérnökinformatikus egyetemi hallgató 40 540 munkaórájára tartott igényt, azaz a pályázati erőforrás (amely 70 000 óráig terjed) közel 60%-át kiaknázták már a cégek. További vállalatok 2021. április 9-ig jelezhetik még csatlakozási szándékukat a programba. Információ: https://schonherz.hu/palyazat.

 

_______________ 

* A gyakornoki program a GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 azonosító számú „Oktatási intézmények és IKT vállalkozások közötti együttműködés ösztönzése és támogatása” – Programozd a jövőd! projekt keretében valósul meg.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet

December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.

2024. december 18. 09:59

Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric

Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt. 

2024. december 17. 17:01

Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben

Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.

2024. december 17. 14:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14