A marketing szerepe a fenntartható jövőért

forrás: Prím Online, 2021. november 2. 19:41

A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) programjai elsősorban a gazdasági és szakmai értékteremtésre fókuszálnak, ezekkel párhuzamosan azonban társadalmi és környezeti értékteremtést támogató, ügyekre reflektáló kezdeményezéseket is életre hív a szakmai szervezet. Mindezek előszobája a most alapított új tagozat, amelynek célja, hogy platformot biztosítson azoknak a márkáknak, vállalatoknak, akik szem előtt tartják a környezeti fenntarthatóság elveit, az egyeztetést és a közös álláspontok kialakítását e területen a szakmán belül.

A legtöbb vállalat életében egyre inkább teret nyer az ügy (vagy az elterjedt angol kifejezéssel élve „purpose”) által vezérelt működés, amelynek végső célja, hogy a gazdasági profittermelésen túl társadalmi és környezeti hasznot, értéket is létrehozzanak a vállalkozások. Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) hisz az értékteremtés erejében, és vallja, hogy az ügyvezérelt gondolkodás és működés elterjedésében a marketingnek, így a szövetségnek is kiemelt szerepe van – emeli ki Hinora Ferenc, a szervezet elnöke.

 

Erre reflektálva az MMSZ megalapította a Zöld Tagozatát, amely egyben előszobája a Purpose Marketing Közösség létrehozásának is. A tagozat alapítása része annak a fokozatosan építkező stratégiának, amely mentén a szövetség a közvetlen szakmai célokon folyamatosan túlmutatva gazdasági, környezeti, illetve társadalmi értéket teremtő ügyek mentén szerveződő olyan kezdeményezéseket hív életre, melyek összességében a vállalatok ügyvezérelt működését, végső soron pedig a társadalom érdekét szolgálják – teszi hozzá a szervezet vezetője.

 

Október 20-án megalakult a Magyar Marketing Szövetség Zöld Tagozata

 

Ezek szellemében hiánypótló és előremutató kezdeményezésnek nevezték a tagok a Magyar Marketing Szövetség Zöld Tagozatának megalakulását az október 20-án tartott alapító ülésen, Budapesten. A Hungexpo kongresszusi központjában megrendezett sajtónyilvános eseményen többek között elhangzott, hogy a Magyar Marketing Szövetség a marketing társadalmi elismertségének biztosítása, a gazdasági életben történő sikeres és hatékony alkalmazásának elősegítése és kialakult kapcsolatrendszere révén kíván hozzájárulni Magyarország fejlődéséhez, nemzetközi elismertségének növeléséhez. Az MMSZ egyben egy olyan platform, amely a kölcsönös előnyökkel járó összefogás lehetőségét teremti meg a szakma oktatói, felhasználói és üzleti alkalmazói között.

 

A Zöld Tagozat a fenti célok minél hatékonyabb megvalósítására jött létre, célja összefogni azokat a vállalkozásokat, amelyek tenni szeretnének egy fenntarthatóbb jövőért. „Az aktív tagok elkötelezték magukat amellett, hogy közösen formálják azoknak az aktivitásoknak a marketingkommunikációját, amelyek a zöldebb jövő megteremtésére irányulnak” – mondta el az eseményt követően Hermann Zsuzsanna, a tagozat elnöke.

 

Az alakuló ülésen tagozati elnökké választott kommunikációs szakember hozzátette: „A zöld kommunikáció speciális terület, és az ehhez kapcsolódó marketing és kommunikáció nagyban meghatározza azt, ahogy erről gondolkodunk – fogalmazott Hermann Zsuzsanna. – A Magyar Marketing Szövetség Zöld tagozata a jövőért jött létre. Feladata, hogy minél többeket ösztönözzön arra, hogy ne csak gondoljon a jövőre, tegyen is érte. A tagság olyan cégek marketing szakembereiből áll, akik a termékfejlesztéseik, márkáik, kommunikációjuk és üzeneteik által kifejezhetik felelősségüket a jövő irányába.”

 

A megalakult tagozat küldetése továbbá, hogy rendszeres ülésein lehetőséget biztosítson tagjainak a szakmai, piaci információk gyors és hatékony elérésére, kapcsolattartásra, eszmecserére, pozitív gyakorlati példák megismerésére.

 

Az első, alakulóülésen 25 alapító tag vett részt

 

Tagozat alapítói:

  • Auchan Magyarország Kft.
  • Bio-Fungi Kft.
  • BS Plastic Kft.
  • Duna-Dráva Cement Kft.
  • Expedit Nodum Kft.
  • FINO-FOOD Kft.
  • FoReGo Kft.
  • GL events
  • HUF-BAU Csoport Kft.
  • Kaméleon Reklám Kft.
  • KözértPlusz Zrt.
  • Marketing Art Kft.
  • METRO Kereskedelmi Kft.
  • Nestlé Hungária Kft.
  • Pauker Holding Kft.
  • Pek-Snack Kft.
  • PontVelem Nonprofit Kft.
  • Real Nature Kft.
  • Republic Group
  • Soós Tészta Kft.
  • SPAR
  • Szöllősi Réka – egyéni tag
  • The Coca-Cola Company
  • Terragro Kereskedelmi Kft.
  • Trade magazin/Grabowski Kiadó Kft.
  • Triarco Kft.

 

A Tagozat választott tisztségviselői:

  • Elnök: Hermann Zsuzsanna (Trade magazin)

 

Az alelnökök:

  • Balázs Ildikó (Auchan Magyarország)
  • Guth Zoltán András (Duna Dráva Cement
  • Dr. Némedy Erzsébet (Expedit Nodum)
  • Szalóky Judit (The Coca-Cola Company)
  • Szöllösi Réka (élelmiszeripari és kommunikációs szakértő, egyéni tag)
  • Tagozatvezető:Szűcs Attila (Marketing Art)

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14