Kiderült, mennyit keres egy marketinges
Kreatív, izgalmas, ráadásul jó anyagi lehetőséggel és folyamatos fejlődéssel kecsegtet a marketinges szakma – derül ki egy frissen közzétett kutatásból. A területhez számos különálló munkakör kapcsolódik, a hirdetéskezelőtől a szövegíróig. Ráadásul most azt is megtudhattuk, melyik pozícióban mekkora bevételre számíthatunk.
Habár a marketing még napjainkban is bizonyos értelemben megosztó területnek számít, egyre nagyobb a szükség a marketinges szakemberekre: a cégek számára mérettől függetlenül fontos, hogy folyamatosan kommunikáljanak, jelen legyenek az online térben.
“Munkavállalói oldalról pedig az egyik legrugalmasabb, legsokszínűbb területről beszélünk, ahol fejlődési lehetőség és kreatív feladatok várják a szakembereket” – mondja Dallos Zoltán, a DLX MEDIA vezetője, a marketing ügynökség ugyanis most egy kutatással is igazolta a terület népszerűségét.
“A marketing izgalmas, kreatív és színes szakma, pontosabban szakmák gyűjteménye, hiszen széles a paletta: aki jól fogalmaz, szövegíróként helyezkedhet el, míg a kiváló szervezőkészséggel ellátott jelentkezők ügyfélmenedzserként, a vizuális tartalmak iránt fogékony emberek pedig videósként, grafikusként találhatják meg a hivatásukat” – teszi hozzá.
Milyen marketinges munkakörökbe jelentkeznek a legtöbben?
Mint az a nem reprezentatív kutatásból kiderül, a legnépszerűbb munkakör a kreatív tartalmakat előállító szövegíróé. Nem sokkal marad el mögötte az ügyfél- vagy projektmenedzser, aki jellemzően az ügyfelekkel való egyeztetési, kapcsolattartási feladatokat végzi. A rangsorban harmadik a marketing asszisztens, míg ezt a pozíciót a videóvágó, a hirdetéskezelő, valamint a közösségi média menedzser követi.
A szövegíró munkakör legnagyobb vonzereje a rugalmasság: nincs hozzá szükség más eszközre, mint egy laptopra, és a lehető legkönnyebben végezhető távmunkában is. A főállásra jelentkezők átlagos nettó havi bérigénye 285 ezer forint volt.
A főként koordinációval, kapcsolattartással foglalkozó ügyfélmenedzser pozícióba már kifejezetten jó szervezőkészséggel rendelkező embereket keresnek, akiknek jellemzően 10-15 ügyféllel kell tartaniuk a kapcsolatot. A bérigények átlagosan havi nettó 341 ezer forinttól egyes esetekben akár 500 ezer forintig is felkúsztak.
A kutatással, adatgyűjtéssel, dokumentumkezeléssel foglalkozó marketingasszisztensek bérigénye 236 ezer forint volt havonta, ezért cserébe ők leginkább főállást, biztonságot, stabil munkakört kerestek.
Online is számos tanfolyam közül válogathatunk
De vajon mi motiválja igazán a munkavállalókat a fizetésen túl? A DLX Media többek közt ezt a kérdést is feltette annak a nem kevesebb, mint 500 főnek, akik 2020 és 2022 között jelentkeztek hozzájuk.
Mint kiderült, a pályázókat az anyagiak mellett a jó csapat és a tanulási lehetőség motiválta, hogy továbbképezzék magukat. Fontos szempont volt ugyanakkor a távmunka lehetősége is, ami földrajzi távolságtól független lehetőségeket nyithat.
“A rugalmasságból adódóan annak is érdemes marketinget tanulnia, aki akár pályaváltóként, vagy csak mellékállásban ismerkedne ezzel a területtel. Ma már szerencsére online is számos képzés közül válogathat, például a TanfolyamOKJ.hu weboldalon, akinek a marketing felkeltette az érdeklődését, a videókészítéstől a Facebook és Instagram alapok minikurzusig.”
Aki szélesebb körű marketing ismereteket szeretne elsajátítani, annak érdemes elvégeznie az átfogó online marketing tanfolyamot. A képzés során a résztvevők többek között megismerik a Facebook és Google Ads hirdetési lehetőségeit, megtanulják, hogyan készítsenek Instagram kampányokat, elsajátítják a Google Analytics használatát, és belekóstolnak a keresőoptimalizálás (SEO) rejtelmeibe is.
“Ahogy a kutatásból is látszik, a marketinges munkakörökben népszerű, hogy a jelentkezők egy része vállalkozóként vállal megbízásokat, éppen ezért nagy segítség lehet számukra a Vállalkozás indítás minitréning is” – zárja Dallos Zoltán.
Kapcsolódó cikkek
- Egyre többet költünk a TikTokon
- A beszerzési marketing mentheti meg a cégeket a válságban
- Hogyan segítenek a videók a munkáltatói márkaépítésben?
- A marketing szakmának a háború olyan, mint a pandémia
- Kitörési pont lehet az ismertség- és márkaépítés azoknak, akik ezt felismerik
- Hogyan marketingezzünk a választási kampány idején?
- Rekordszintű bevételnövekedést hozott az Euronicsnak a pandémia alatt bevezetett Emarsys
- Jövőre eltörlik a sütiket, új megoldások után kell nézni
- A nők valódi vágyait semmibe veszik a reklámok
- 2022 is az e-kereskedelem éve lesz
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.