5,4 billió dollárt is elérhetik idén a globális e-kereskedelemből származó bevételek
Amíg a nemzetközi kereskedelem 19 százaléka zajlik jelenleg elektronikus csatornákon, addig ez az arány hazánkban csak 10% körül van, így a piaci szereplők számára jelentős potenciál van a fejlődésre. - hangsúlyozta Mészáros Ádám, a DHL Express Magyarország vezérigazgatója a hazai webshopok számára könnyedén elérhető határon túli piacok nyújtotta lehetőségekről tartott nyitó előadásában az idén második alkalommal megrendezésre kerülő Future Trade konferencián.
„A jelenlegi kutatások alapján 2026-ra a nemzetközi B2C e-kereskedelmi piac akár a 4,8 billió dolláros éves bevételt is elérheti” – hangsúlyozta előadásában Mészáros Ádám, a DHL Express Magyarország vezérigazgatója. „Ez az előrejelzés is azt mutatja, hogy a hazai webshopok számára is kulcsfontosságú, hogy kilépjenek a nemzetközi piacra, hiszen óriási lehetőség rejlik benne. 2026-ra akár négyszeresére is nőhet a nemzetközi B2C piac, a gyors növekedésben a globális pandémia katalizátorként játszott szerepet. Napjainkban, ha a szállítmányozásról beszélünk, a fogyasztói visszajelzések alapján, a legfontosabb a gyorsaság, a megbízhatóság és a rugalmasság.”* Míg 2021-ben a teljes, globális e-kereskedelemből származó bevételek elérték a 4,8 billió dollárt, ez a szám idén várhatóan az 5,4 billió dollárt is eléri majd. A forgalom növekedésével egyidejűleg egyre jobban kivehetőek azok a fogyasztói elvárások is, amelyeknek egy országos és egy nemzetközi webshopnak is meg kell felelnie napjainkban.
60%-kal gyorsabban növekednek a DHL Express statisztikái szerint azok az e-kereskedők, amelyeknél elérhető az expressz szállítási opció. A vásárlók 91%-a tájékozódik a szállítási lehetőségekről, mielőtt a fizetésre térne rá, ugyanakkor 66% a visszaküldési feltételeket is megtekinti a vásárlás előtt. A fogyasztók számára ma már a szállítás gyorsasága nagyobb jelentőséggel bír, mint a szállítási költség.
„Az e-kereskedelem terén a vásárlók a rugalmasságot és a választási lehetőséget keresik, a fogyasztók szeretnek dönteni a szállítás gyorsaságáról, valamint arról, hogy egyszerűen módosítható legyen a kézbesítés ideje, címe, módja.” – mondta Nagy Szilvia, a DHL Express Magyarország E-Commerce és Marketing menedzsere. „Ha egy e-kereskedő kínál express szállítási módot a webshopjában, akár 70%-kal nőhet az átlagos kosárérték.”
Az idén második alkalommal megrendezett Future Trade digitális kereskedelmi konferencián a látogatók, az e-commerce piac legnevesebb előadói, a bolti és az online értékesítés legsikeresebb szereplőinek képviselői mutatják be, hogy mi történt az elmúlt évben a klasszikus és e-commerce piacon, milyen lesz a szektor jövője, illetve a webshoptulajdonosoknak milyen innovatív módszereket és eszközöket érdemes megismerni az érvényesüléshez. Az esemény fókuszában idén az exportlehetőségek feltérképezése és a magyar kereskedők ösztönzése állt.
______________
* https://www.fnfresearch.com/cross-border-b2c-e-commerce-market-by-category-852
Kapcsolódó cikkek
- Újabb németországi napi gyűjtőjáratot indított Magyarországról a Dachser
- E-kereskedelmi Konferencia Visegrádon
- Ilyen lesz az e-kereskedelem jövője
- A legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsora
- Glami.hu: nem várható visszaesés az online divatkereskedelemben
- A DACHSER először érte el a 7 milliárdos árbevételt
- Az szja-visszatérítés látványosan fékezte a hazai e-kereskedelem lassulását
- A FedEx Express újabb európai piacokon vezeti be nemzetközi e-kereskedelmi szolgáltatását
- Már Romániába is 24 órán belül szállít a Dachser
- Közel 70 millió vásárlás pörgette tavaly az online kiskereskedelmet
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális megoldásokkal csökkenthető a tűzesetek kockázata
Az elmúlt hónapokban több jelentős tűzeset is történt Magyarországon, köztük a visegrádi hoteltűz, vagy a Miskolctapolcai Barlangfürdőben keletkezett incidens, mely komoly károkat okozott. Ezek a tragédiák ismét ráirányították a figyelmet a tűzvédelmi rendszerek fontosságára, illetve arra, hogy elengedhetetlen ezeknek az eszközöknek a rendszeres karbantartása és ellenőrzése.
Fenntartható jövőért elismerésben részesült a természetbarát napelempark fejlesztője
A BCSDH nyolcadik alkalommal hirdette meg a Fenntartható jövőért díjat, amellyel a rendszerszintű változások érdekében végzett kiemelkedő vállalati és vezetői teljesítményeket ismeri el. Idén a Biodiverzitás megőrzése és helyreállítása kategóriában a SolServices Kft. újgenerációs napelempark koncepciója lett az egyik fődíjas. A koncepció mentén megvalósított Lumen Park Szolnok nem csak Magyarországon, de az egész világon is az első természetbarát napelempark.